Kategória archívum: Életközép válság

            Hortenzia egy negyvennégy éves tanár. Több hosszabb párkapcsolatban élt, de házasságot nem kötött és gyermekei sem születtek. Emiatt, hogy a családanya szerepe kimaradt az életéből, az öregedés, mint jelenség, valamint az attól való félelem hamarabb jelentek meg nála. A tény, hogy emberekkel foglalkozó értelmiségi, és az, hogy egyedülálló, élesebb megfelelési helyzetekbe hozza a mindennapokban azzal kapcsolatban, hogy külsejével hogyan hat az emberekre. Szintén emiatt a két statusza miatt az években kifejezett kornak nincs relevanciája az életében, mert a családi dinamika és annak változása nem hat mindennapi életének alakulására.

            Hortenzia azért keresett meg, mert azt vette észre magán, hogy úgy él és viselkedik, mint kislány korában. Amikor elkezdtük az üléseket, határozottan egy nyolc éves kislányt láttam, nagy ijedt szemekkel szemben ülni velem. Nem tudta, hogyan tovább. Hiszen a korának megfelelő, társadalmilag elvárt kritériumoknak nem felelt meg. Még igazi szingli életet sem élt, mert napi 14 óra munka mellett semmi divatos programra nem volt ideje, sem kedve. Miközben a kislánykori szokásait fedezte fel az életében, a tükörbe nézve elkerülhetetlenül meg kellett fogalmaznia, hogy egy öregedő nőt lát. Az öregedés felfedezése az életében, illetve az ahhoz vezető út első jelei pedig mérhetetlen kétségbeeséssel töltötték el. Teljesen összezavarodott azzal kapcsolatban, hogy ki ő, hogyan kellene élnie. Amikor találkoztunk, éppen arra a konklúzióra jutott, hogy ő még nem nőtt fel és emiatt nem is szülhet gyereket.

            Évek óta önismereti munkát végez, személyes terápiába jár, és számos alapvető kérdést válaszolt meg arról, ki is ő, hogyan van a szüleivel való kapcsolatában, milyen párkapcsolatban tudná magát elképzelni, illetve egy súlyos gondolatot fedezett fel arra vonatkozóan, hogy ő valójában nem akar gyereket szülni. Mindezen tényezők együttesen oda vezettek, hogy nagyobb tudatossággal és elvárásoktól mentesen tud élni. Ebben a letisztult, nyugodt megélési módban tudott teljes nyitottsággal lenni.

 

Hortenzia mindig pontos volt. Nagyon ritkán és időben jelezve változtatott csak időpontot. Beszélgetéseink közben egy, a falra ragasztott életút grafikonon jegyzeteket készítve dolgoztunk. A folyamat során az Erikson fejlődéspszichológiai elméletében kidolgozott  nyolc életkori szakaszt figyelembe véve rendeztem az elhangzottakat a grafikonra. A falra ragasztott, nagyméretű grafikon segített Hortenziának összefüggéseket találnia egyes jelenségek ismétlődésében különböző életkorokban.

 

A biológiai öregedés észlelése, aggodalom a külső miatt

AO: Miben segíthetek szerinted?

H: Nem kell segíteni. Az, hogy ide jövök és hangosan struktúrába rakom, ami bennem forog, elég.

 

A kapcsolódásnak ezt a fajta képtelenségét sokszor éltem meg Hortenziával zajló beszélgetéseimben. E fenti két mondata azt mutatta meg nekem, hogy Hortenzia a legkisebb szerveződésű, két személyből álló csoportban sem engedi meg az összeolvadás vagy akár a mélyebb együttműködés lehetőségét. Buber egyik idézete leírja, hogyan érzem én magam a kapcsolatunkban: „Meglehet azonban, hogy embertársam, akit személyes valómmal megszólítok, s magamat adom neki, nem viszonozza közeledésemet, sőt, talán nem is érzékeli. A viszony azonban így is létrejön.” – mondja Buber (1999), bár csak az egyik pólusán áll a szabadon megnyílt, a másikat elfogadó s a maga elfogadására váró személy, aki befogadó gesztusa által valami módon közelebb került a másikhoz, mint önmagához, és megpillanthatja benne azt a személyt, aki önmaga megvalósításának igazi kalandjára még nem vállalkozik.

Kliensem az idősödés észlelését a testi elváltozásokon keresztül éli meg, ami megrémíti és elkeseríti. Ebben a kritikus helyzetben a tudatos rendszerezés azonban megnyugvást hoz számára.

 

H: … néha annyira elkeseredem. Most is el vagyok keseredve. Nehezen nézem, ahogy egyre több öregségi tünetet fedezek fel magamon. Mindennap gondoskodni kell arról, hogy prezentábilis legyek.

AO: Jó szó ez a prezentábilis. Így még nem hallottam.

H: Az angolban vannak nagyon hatásos szavak, amiket könnyű érteni és átvinni magyarba. Szóval emiatt, hogy kinézzek valahogy, foglalkoznom kell a részletekkel. Amiért először is dühös leszek. Néhány éve még a pisilésre is sajnáltam az időt és inkább nem ittam, most pedig ezer apró dologra kell gondolnom.

AO: Mit szólnál ahhoz, ha leltárba vennénk, mi mindenre kell gondolnod?

H: Ok, az jó. Megnyugtat, ha rendezem a sok cuccot magamban és magamon kívül…..ha már amúgy is magamon kívül vagyok. ( Nevetünk.)

Szóval, csoportosítsunk. Két fő csoportot hoznék létre, a testet és a fejet.

 A test, bár nagyobb, kevesebb időt és pénzt igényel. A testen belül a következő alkategóriákat hoznám létre: egészség, fizikai erőnlét, esztétika (mint például testtartás), bőr. Ezeket tovább lehetne bontani, mint például az egészségen belül az ízületek, energia szint, stb.

AO: Ez eddig elég részletes. Ha tovább bontod a kategóriákat, nem lesz elég a hátralevő 50 év átnézni, mire kell figyelned. Nevetünk.

H: Igaz. Tehát az egészségre szerencsére most csak annyiban kell figyelnem, hogy évente elmenjek szűrővizsgálatra és beszedjem az étrend kiegészítőimet. A fizikai erőnlétemen sokat javított a biciklizés. Ez kihatott az esztétikára is, mert jobb a tartásom és lebarnultam. Összegezve a testem kontra öregedés ebben a stádiumban a testem előnyére mutat rá. Jól vagyok.

AO: Ez szuper. Szóval test kipipálva, öregség száműzve, de legalábbis elijesztve.

H: Igen. Ez tényleg jó. Eddig ezt sosem láttam így.

AO: Marad a fej.

H: A fejen belül a következő alkategóriákat hoznám létre: egészség (ezen belül alvás, mentális teljesítőképesség, hallás, látás, fogak állapota).  Aztán az egészség mellett az esztétika (mint a smink, haj, bőr).

AO: Összegzem: fej, mint 2. főkategória, azon belül két alkategória, mint egészség, esztétika.

H: Igen. A fej egészségére szintén kihat a biciklizés. Jobban tudok aludni és emiatt napközben jobban tudok koncentrálni és dolgozni. A hajamra figyelnem kell. Nem szabad megvárnom, míg látszik az ősz lenövés. Hetente be kell száríttatnom és drágább termékeket kell vennem. Ez egy időigényes és költséges része a fejemnek.

Most eszembe jutott valami. Itt egy hasonló folyamat zajlik, mint amit múltkor felrajzoltam. Ahhoz, hogy elkerüljem az öregedés külső látszatát, költenem kell. Ahhoz, hogy költeni tudjak, dolgoznom kell. Ahhoz, hogy igényes és jól fizető munkát kapjak, ápoltnak és csinosnak kell lennem. Még egy ördögi kör.

AO: Úgy számolom, ez a harmadik ördögi kör, amit találtunk az öregedés problematikája körül.

H: Igen. Ez egyrészről marha érdekes. Másrészről megnyugtat, ahogy így rendszerezzük a dolgokat. Olyan, mintha a rendszerezés folyamatában a pelyva, vagyis az aggodalom kihullana.

AO: Örülök, hogy ezt érzed.

H: Ezt érzem. Jó ez a leltározás. Hol is tartottunk: Ja, igen. Minden leltár nélkül megelőlegezem a megállapítást, hogy a fejemen lévő bőr, vagyis az arc rendben- és szintentartása a legköltségesebb dolog az öregedés felé vezető úton.

AO: Én azt hiszem, inkább a fogak azok.

H: A fogak a fej kategórián belül az egészség és az esztétika alkategóriába is tartoznak. Valóban. Itt is van szűrés és rendszeres karbantartási költség is. És az idő haladtával ezek az összegek egyre nagyobbak lesznek. Visszatérve az arcra, havonta kell kozmetikushoz mennem és itt is igaz, hogy az idő múlásával egyre drágább termékeket kell vennem. Az utolsó alkategória az esztétikai. Gondolok itt a sminkre, ékszerekre, az öltözködés egy részére, amik mind költséget generálnak és időt igényelnek. És a szemüvegre, ami a látás kapcsán az egészséghez is tartozik.

AO: Itt eszembe jut, hogy a testnél, az esztétika alkategóriában jelentős szerepe van az öltözködésnek és ezt mindketten elfelejtettük.

H: Tényleg. De akkor most a végére értünk, nem?

AO: Igen. Hogy vagy most?

H: Nagyon jól. Jó rendszerezni, Megnyugtat.

 

            Kliensem a test elváltozásait nem értékelte olyan súlyosnak, hiszen fizikai erőnlétén, illetve testi megjelenésén sokat javított a biciklizés. A fej elváltozásai már jobban aggasztják: a fogazat problémái, az érzékszervek állapotának romlása, a kollagén változásainak eredményeképpen fellépő ráncosodás, és más esztétikai veszteségek mind költségek, mind időbeosztás terén nehézségeket okoznak számára. Ezek megoldásáról, illetve palástolásáról azonban nem akar lemondani, mert részben munkahelyi kívánatosságára, részben hiúságára való tekintettel, saját szavait idézve el szeretné kerülni az öregedés külső látszatát. Ezzel az öregedés egyfajta hárítását prezentálja.

 

H: A nyugati kultúrákban tilos öregedni, nem lehet ősz hajad, mert leírnak. Egy nőnek a haj a koronája. Ha demonstrálod a korodat, például nem festeted a hajadat, hátrányba kerülsz. Úgy tekintenek rád, hogy igénytelen vagy, feladtad. És ez további projekciókhoz, előítéletekhez vezet, aminek az eredménye a hátrányos megkülönböztetés.

AO: Olyan, mintha hátrányos megkülönböztetésben éreznéd magad. Miközben én egy csinos, ápolt nőt látok. Nagyon szép barna hajad van. Láthatóan szereted az ékszereket és harmóniában viseled őket a ruháiddal.

H: Amiről beszélek, az az ageizmus. Vagyis az idősek hátrányos megkülönböztetése. A témának komoly irodalma van, egyetemeken, pszichológiai tanulmányokban egyre hangsúlyosabb téma. Másrészről belül nem érezzük magunkat annyinak, mint amennyinek látszunk.

AO: Vagyis úgy érzed, hogy a hátrányos megkülönböztetés veszélye bármikor bekövetkezhet?

H: Igen. Jelen van, kérdés, kit talál el. Éppen mikorra megérik az igény a belső folyamatok figyelésére és érdekesebbnek látom magam, addigra a tükör egy hátrányosabb külsőt mutat. Ez engem elbizonytalanít és megijeszt. Támadhatónak érzem magam.

AO: Tehát bár úgy látod, hogy az ageizmus még nem érint téged, aggodalommal tölt el, hogy bármikor utolérhet.

H: Pontosan. Ez egy paradoxon: az a tapasztalatom, hogy öregszik a testem, mégis a fiatalos tevékenységek felülírják ezt. Mert a befelé fordulás, amiről már beszéltem, magával hozza a visszatekintést a gyerekkorba, az pedig hozza a vágyat újra átélni bizonyos tevékenységeket. Ergo, az idővel a vágy és késztetés, hogy olyan tevékenységeket folytassak, mint fiatalon, megjelenik.

 

Amellett, hogy a kliens elismeri a társadalomnak az öregedés észlelésében betöltött szerepét, saját gondolkodását és cselekedeteit szubjektív valóságképe alakítja, függetlenül attól, hogy mások mit tartanak objektív valóságnak. Ez segíti vagy korlátozza abban, hogy eredményesen létezzen és működjön saját környezetében. Megjelenik ugyanakkor a félelem a szociális öregedéssel járó negatív megkülönböztetéstől.

 

A párkapcsolati megközelítés

AO: Jó látni újra. Nekem úgy tűnik, a megfiatalodási procedúra lankadatlanul zajlik.

H: Ó, tényleg látszik?

AO: Tényleg. Mi történt mióta nem találkoztunk?

H: Figyelem a párkapcsolatomat, illetve azt, hogy hogyan vagyok benne.

AO: Hogyan vagy benne, mit figyeltél meg?

H: Azt vettem észre, nekem fontos, hogy eszméket cseréljünk és megvitassunk dolgokat. Nekem nagyon fontos, hogy rendszeresen megoszthassam, ami foglalkoztat és nemcsak visszhangra, hanem új gondolatokra is leljek közben.

AO: Jól hangzik. És milyen az új kapcsolat?

H: Tanárember. A legfontosabb, hogy van egy közös hobbink, a biciklizés. A párkapcsolatról is szívesen beszélek majd később, de most még mindig a biciklizés hozta élmények töltenek el.

AO: Voltak új élmények, amelyek új érzelmeket okoztak?

H: Nagyon is. Olyan sok élményem van, hogy sokáig járok majd Hozzád. Most csak röviden: a közös tevékenység élménye, a tervezgetések élvezete és az együttműködés tapasztalása.

AO: Beszélj arról, amiről leginkább szeretnél.

H: Ami teljesen új élmény, hogy van valaki, akivel tervezgethetek. Az egyik tervezgetés eredménye az, hogy lett egy új biciklim. De nem egyszerűen megvettük, hanem együtt építettük fel. Na, jó, ez túlzás volt, mert igazából ő építette fel. Kikérdezgetett és annak alapján összegyűjtötte a megfelelő alkatrészeket a neten. Így most különleges biciklim van. Extra könnyű és extra gyors, árban fele, mintha készen vettük volna.

AO: Úgy látom, ez tényleg nagy örömmel tölt el.

H: Igen-igen. És a biciklizéshez tartozik a másik nagy élményem is. A tervezgetés élménye. Elkezdtük még a hidegebb napokban a tervezgetést arról, hogy hosszabb bicikli utakat teszünk tavasztól. Ennek kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy gyakorolni kell. Egyrészt a biciklizést, hogy egyre nagyobb távokat tehessünk meg, másrészt fel kell építeni a fizikai kondíciót. Ezeket be kell építeni a mindennapok rutinjába, ami szintén kihívás.

AO: És hogy sikerült?

H: Többé-kevésbé rendszeresre. A gyakorlások alkalmával kiderült, hogy a közös fizikai tevékenység után különlegesen jó a szex. Itt a korábbi körforgás újra megmutatkozik: csökkent libidóval nagyobb a befelé figyelés lehetősége, felfedezése annak, mire van igényem. Az igény kielégítésével, a biciklizéssel, mint fizikai tevékenységgel, a libidó visszatér.

AO: Nekem most ez úgy jelent meg, hogy vagy Te és van a biciklizés.

H: Tényleg. A biciklizés és én. Ugyanakkor ez egységélmény is. Jó együtt.

AO: Beszélj még erről!

H: Érdekes figyelni, mi történik a testemmel és velem. Egyrészt a biciklizés egy élvezeti forrás. A szabadság érzését adja. A testmozgás segít abban, hogy jobb legyen a tartásom. A hátfájásom csökkent, mert biciklizés közben kihúzom magam és a hátizmom is erősödik. Nagyon elkeserített korábban, hogy olvasószemüvegre lett szükségem. Biciklizés közben éppen az ellentétes érzelem, az öröm jár át. Olyan jó, hogy nem kell mindig szemüveg, csak olvasáshoz. Messze nagyon jól látok és ez biciklizés közben jobban kiderül, mint a városban, gyalogosan.

H: Miért jó még biciklizni?

AO: A barátommal, ahogy mondtam, ez egy közös tervezgetés tárgya. Közben a lányai is rájöttek, hogy ők is szeretnének néha velünk jönni. Úgyhogy ez egy új kapcsolódási forma is köztünk. Családi program. Ilyen nekem nem volt nagyon régóta.

 

            Hortenzia körülbelül másfél évvel ezelőtt megismerkedett egy szintén pedagógus férfivel, aki nyolc évvel idősebb nála. A férfi öt éve elvált és két kamasz lánya van. Hortenzia eleinte úgy képzelte, hogy az ő kapcsolatukon kívül maradnak a gyerekek, mert anyjuk neveli őket és az apás hétvégekre szervezi majd a saját feladatait. A lányok azonban másképp gondolták, ami eleinte teljesen meglepő és elképzelhetetlen volt Hortenzia számára.

            A párkapcsolat tehát nem csak önmagában a partneri viszony, az együttműködés és a közös tervezgetés örömét hozta, hanem a biciklizés, mint új közös tevékenység, további élményeket is kiváltott. Egyfelől élvezeti forrásként jelent meg, ami a szabadság érzését adja, sőt, családi programmá nőtte ki magát; másfelől fizikális haszonnal is jár a testtartás és az érzékszervek működésének javítása formájában.

            Beszélgetésünk során kliensemnek sikerült megragadnia azt a mozzanatot, mely elvezette őt odáig, hogy véglegesen felismerje: nem szeretne saját gyermeket, s ennek okát is képes megfogalmazni.

 

Identifikációs válság

H: (…) Ez egy paradoxon: az a tapasztalatom, hogy öregszik a testem, mégis a fiatalos tevékenységek felülírják ezt. Mert a befelé fordulás, amiről már beszéltem, magával hozza a visszatekintést a gyerekkorba, az pedig hozza a vágyat újra átélni bizonyos tevékenységeket. Ergo, az idővel a vágy és késztetés, hogy olyan tevékenységeket folytassak, mint fiatalon, megjelenik.

(…)

AO: Az élet délutánján érzed magad?

H: Ott. Talán, mert nincs gyerekem, hamarabb értem el az élet közepét. Most már az időskor felé érzem magam közelebb.

AO: Ezzel nekem azt is mondod, hogy lemondtál a gyerekvállalásról.
H: Két éve kaptam utoljára valakitől hegyi beszédet a gyerekvállalással kapcsolatban. Akkor úgy éreztem, O.K., ha lesz kinek, akkor szülök. De éppen akkor nem volt kinek és ez a két év, amíg lett párkapcsolatom megváltoztatta a döntésemet.

AO: Van végleges döntésed, jól értettem az előbb, ugye? Az a döntésed, hogy nem lesz gyereked. Mi változott benned, ami miatt erre jutottál?

H: A biológiai evolúció arra ösztönöz minket, hogy megújítsuk magunkat, vagyis nemzzünk utódokat. De rájöttem, hogy ez önzőség. Önző gének akarnak biztosan örökítést, fennmaradást. Emiatt a gondolat miatt jöttem rá, hogy hibás okból akartam gyereket. Mert a valóság az, hogy én még mindig gyerek vagyok, ezért nem lehet gyerekem.

AO: Nehezen tudok erre bármit mondani.

H: Nem is kell. Azért lett igényem a segítő beszélgetésre, mert gyerek vagyok, annak érzem magam, de ha a tükörbe nézek, egy öregedő nőt látok. Nem tudok mit kezdeni ezzel.

AO: Megkérdezhetem, hogy a párkapcsolat megléte egyáltalán nem változtatta meg benned a döntésedet a gyerekszüléssel kapcsolatban?

H: Nem. Sőt. Meglepő dolog alakult ki. A páromnak van két teenager lánya. Okulva a korábbi párkapcsolatomból, amiben kudarcot vallottam, mint pótanya, most kerültem a lányokkal a közös programokat. Meglepődve vettem észre, hogy ők viszont ragaszkodnak hozzá és az apjuknál el is érik, hogy sokat legyünk négyesben. Eleinte zavart, sőt dühös is voltam. Említettem, emlékszel, a biciklizés kapcsán kezdtünk közös programokba. Végül nem is tudom, mikor fordult meg. Hogy mikortól élveztem én is a társaságukat.

AO: Miket csináltok még együtt?

H: Leginkább shoppingolni szoktunk. A kisebbik, a 16 éves lett a stylistom. Csupa unisex ruhát választ nekem, és ettől még inkább visszakerültem a gyerekkoromba.

AO: Ezt nem értem. Nem kislányos ruhákat adtak rád?

H: A legkevésbé sem. Apám fiút várt. Sokáig nem is tudott velem mit kezdeni. Anyám tudatosan vagy öntudatlanul fiús ruhákba járatott, rövidre vágatta a hajamat. Innen jött a biciklizés is, mint kedvenc mozgás.

AO: Ezt nehéz szívvel hallgatom.

H: Ezért minden mindennel összefügg abban, ahogy élek: újra biciklizem, újra unisex ruhákba járok, és lányokkal lógok a hétvégeken.

AO: Ez akár még jó is lehet.

H: Jó is. Több jó oldala van. Például, hogy a mozgás egészséges, hogy van közös hobbink. Az öltözködésem kapcsán jó érzés, hogy a lányok törődnek a ruhatárammal, illetve velem. Úgy érzem, tettem egy lépést, hogy megtaláljam azt a stílust, ami illeszkedik a személyiségemhez.

AO: Milyen ez a személyiség?

H: Még nem tudom. Fiatalabbnak, de nem nőiesebbnek érzem magam. Fiatalabb unisex vagyok. Ahogy öltözködöm, az trendi, de nem nőies.

 

Mikor kliensem azt mondja, „belül nem érezzük magunkat annyinak, mint amennyinek látszunk.”, vagy amikor megtapasztalja, hogy teste öregszik, de a „fiatalos tevékenységek mégis felülírják ezt”, illetve hogy magát gyermeknek érzi, de a tükörben egy öregedő nőt lát, akkor valójában a benne zajló, öregedés okozta identifikációs krízisről tesz tanúbizonyságot. Ehhez járul továbbá az a „befelé fordulás”,  a gyermekkori tevékenységek újraélésére vágya, ami végül személyiségének átmeneti infantilizálódásához (fiatalos tevékenységek végzésének vágya, például kerékpározás, vagy újbóli unisex öltözködés) vezet. Saját maga foglalja össze ennek jelentőségét: ő még mindig gyerek, ezért saját gyermeket sem vállalhat.

            Dr. Süle Ferenc szerint azonban normális, hogy felnőtt korunkban is él bennünk egy belső gyerek, aki a fejlődés és a megújulás forrása, és aki általában az ősmagunk reprezentálása (Süle, 1996). Szerinte a saját gyermek biztosítja személyiségfejlődésünk lehetőségének egyik legteljesebb módját, miután bennük, a velük való empatizáláson keresztül a saját tudattalanunk proiciált tartalmaival is konfrontálódunk, ezáltal saját elakadásainkat a gyermekkel azonosulva és az egész egyedfejlődési folyamatot újra átélve számos érzelmi tapasztalatunkat korrigálni tudjuk (Süle, 1996). Meglátásom szerint ezen az úton is eredményezheti Hortenzia gyermeknélkülisége saját, korai öregedési krízisét.

            A fenti beszélgetésrészlet arra is rámutat, hogy a gyermekkorból fennmaradt egyfajta bizonytalanság a nemi szereppel kapcsolatban, aminek kialakulására a gender-elmélettel utaltunk. Az újbóli unisex öltözködés ezt a gyermekkori nemi identitásbéli bizonytalanságot eleveníti fel, és támogatja a kliens gyermekkorba való visszatérését, ami végül identifikációs krízisébe torkollik. Személyiségfejlődésében épp ezért a jelen pillanatban is bizonytalanság jelentkezik nőiességével kapcsolatban („Fiatalabbnak, de nem nőiesebbnek érzem magam.”). Mindezt súlyosbítják az öregedéssel járó esztétikai és funkcióbéli változások, amelyek következtében a nőiesség látszatának fenntartására irányuló, fokozódóan költséges és időigényes törekvések nehézségei, mint a nemi szerepekhez kapcsolódó veszteségélmények is elmélyíthetik a kliens krízisét.

 

Intenzív kapcsolat a belső önvalóval – fiziológiai és érzelmi változások

            A kliens számára a párkapcsolat vonzataként felmerülő kerékpározás egész mentalitását és érzelemvilágát megváltoztatta, sőt, egyfajta megoldást is kínált öregedési krízisére.

 

H: Eddig is tudtam, hogy a boldogság csak átmeneti állapot tud lenni, de részemről ez rendben is van. Úgy is tök furcsa volt, hogy van.

AO: Mármint, hogy van a boldogság az életedben?

H: Igen. Mármint volt. A libidóm csökken ugyanis, mert idővel úgy látom, vannak sokkal érdekesebb dolgok, mint a szex. Például megérteni, megfigyelni, vizsgálni a dolgokat. Bennem most két véglet a pillanatnyi boldogság illetve a teljesség megélése.

AO: Milyen a teljesség?

H:  A teljesség, amikor belső önvalómmal intenzív kapcsolatban vagyok. Ilyenkor a lelkemet élem. Éjszaka arra ébredek, hogy sírok a maradéktalan boldogságtól. Emiatt, hogy a figyelmem máshol van, a libidóm csökken. Vagy fordítva van? A korral csökken a libidó és lesz figyelem, energia másra, többre? Én az előzőt érzem magamra igaznak.

AO: Beszélnél még erről?

H: Mostanában újra sokat olvasgatok. Például most Erich Frommtól olvasom  A szeretet művészetét. Az a gondolat például nagyon megmaradt tőle, hogy szeretni művészet, éppen úgy, ahogy élni is művészet. Ami azt jelenti, hogy ha meg akarjuk tanulni, hogyan kell szeretni, ugyanúgy kell eljárnunk, mint amikor bármely más tevékenységet akarunk megtanulni.

AO: Ezt nem olvastam. De nem hangzik túl jól. ( Nevetünk.)

H: Ez egy paradoxon: az a tapasztalatom, hogy öregszik a testem, mégis a fiatalos tevékenységek felülírják ezt. Mert a befelé fordulás, amiről már beszéltem magával hozza a visszatekintést a gyerekkorba, az pedig hozza a vágyat újra átélni bizonyos tevékenységeket. Ergo, az idővel a vágy és késztetés, hogy olyan tevékenységeket folytassak, mint fiatalon, megjelenik.

AO: Ez érdekesen és izgalmasan hangzik. Milyen tevékenységet hoztál be emiatt a vágy miatt a jelen életedbe?

H: Például a biciklizést. Az előítélet magammal kapcsolatban megdőlt. Nem tudtam, hogy tudok biciklizni 70 kilométert. Ebből arra következtetésre jutottam, hogy a testem még mindig tele van energiával, de nincs kihívás, amiben megnyilvánulhatna. A mindennapi rutin nem igényli a teljes erőt, energiát. A bevezetett rendszeres mozgás, a sport boldogságot okoz.

AO: A boldogság érzése mellett milyen érzések jelennek meg még?

H: Megélem a szabadságot. Rájöttem, kell ez nekem és nem akarok lemondani róla a jövőben. Kész vagyok tenni ezért.

AO: Szóval rájöttél, hogy kell neked a szabadság és boldogság. Nem akarsz lemondani ezekről az újonnan felfedezett érzésekről és kész vagy aktívan tenni ezért a jövőben. Milyen tapasztalások jöttek be még az új mozgással, a biciklizéssel?

H: Fáj itt-ott, de dühből kitartó vagyok. A kitartás a felfedezéshez vezet, hogy nem vagyok olyan öreg, mint amit eddig tapasztaltam és gondoltam. Rájöttem, hogy a testemet ugyanúgy karban kell tartanom, mint az elmémet.

AO: Szóval az elmédet karban tartottad.

H: Igen. De a testemre eddig sajnáltam az időt. Mindig úgy éreztem, hogy a testi funkciók rengeteg időmet elveszik. Az evés, ivás, ezek beszerzése, a mosdóba járás, a gyógytorna és az alvás. Ezekre mind sajnáltam az időt. Úgy éltem meg, hogy vagyok én és van a testem. A testem akadályoz meg és megszakít abban, hogy elmélyedjek.

AO: Szóval az elmélyedés bent van és a tested kívülről kopogtat, hogy neki is kell ez-az.

H: Igen. De valahogy most elérkeztem az elfogadáshoz: a testem én vagyok. Karban kell tartanom, mert akkor tud szolgálni. Tapasztalás, hogy agyban dől el minden és az elmém irányítja a testemet. Ez egy körforgásnak látszik. Az elmém tudatosan szolgálja a testemet, gondoskodik róla, és a testem szolgál abban, hogy az elmém elmélyedhessen abban, ami érdekel, ami a munkám, amit fejlődésnek, tanulásnak, fontosnak gondolok.

AO: Van kedved ezt a körforgást felrajzolni?

H: Szívesen.

 

Igény: megoldásokat kell az elmének találnia 3 óránál

Feltárás: szükségletek, fájdalmak, elakadások, hiányok 6 óránál

Megoldás: az Elme irányítja a testemet 9 óránál

Megoldás megoldása: inspiráció, motiváció megjelenik, mert a testem energikus, így az elmém aktív 12 óránál.

 

AO: Ez nagyon átgondolt ábra és jól látható, amire rájöttél.

H: Köszönöm. Így jobb, hogy látom. Szóval eszerint  akkor jöhetnek az inspiráló, motiváló gondolatok, késztetések, ha az elme észleli és megoldásokat talál arra nézve, hogy a test miben szenved hiányt és hátrányt. Ha ez megoldódott, akkor a figyelem újra a belső folyamatokra tud irányulni, mert nem köti le a fizikai elakadások kezelése és elviselése. Ha az elme szabad, nyitottá válik inspiráló és motiváló forrásokra.

 

            Kliensem elmondásából kiderül, hogy fiziológiai szükségletei változóban vannak. Egyfelől a szexuális szükséglet, mint a Maslow-féle szükségletpiramis legalsó fokán elhelyezkedő fiziológiai szükségletek egyike, kezd háttérbe szorulni, hogy átadja a helyét valami magasabb rendű szükséglet kibontakozásának. Kliensemet ebben az időszakban az elmélyedés, a belső önvalójával való kapcsolat, a dolgok megfigyelése, a teljesség, és a „szeretet művészete” egyre mélyebben kezdik érdekelni. Eszerint a hiányalapú szükségletek felől elindult a növekedésalapú szükségletek felé, ami előfeltétele a végül önmegvalósításban végződő folyamatnak (Maslow, 1968). Szellemi tevékenységére vonatkozó újonnan felmerülő igényei egyben azt az eriksoni alapvetést is bizonyítják, hogy a személyiség fejlődése valóban nem áll meg a gyermekkor végén, hanem egész életen át tart.

            Másfelől a fiziológiai folyamatokra mégis egyre több figyelem irányul, hiszen a kliens felfedezése szerint ez az alapja elméje szabadságának. Korábbi felfogásával ellentétben tehát hajlandó lesz testére (a testi hiányokra) ezentúl több figyelmet fordítani annak érdekében, hogy energikusabb teste egy aktívabb elmét tudjon inspirálni.

            Az is egyértelműen kirajzolódik a kliens szavaiból, hogy a biciklizés egyfajta megoldásként szolgál az öregedéssel való leszámolásban. Ez az a tevékenység ugyanis, amely jelentős mennyiségű energiával tölti fel őt öregedési időszaka folyamán: megadja a felfedezést, hogy teste, korábbi feltételezésével ellentétben mégis energikus; a kikényszerített kitartás rávezette, hogy nem olyan öreg, mint gondolta; a sport konkrétan boldogságot okoz számára; a biciklizés által a szabadságot is képes megélni; illetve rámutat arra a tanulságra, hogy testét is karban kell tartania a harmónia érdekében.

 

A segítő beszélgetés konklúziói

            A fenti állomások, mint egy hullámvasút vonalán hánykolódó kiskocsik rohantak egymás után. A fejlődési (a vasút emelkedő) szakaszán a kliens felfedezett valami új dolgot és annak megértése adta a fejlődés lehetőségét. Felfedezte saját visszatérését gyermekkori önmagához; éretlenségét a gyermekvállalásra, s az ellentmondást külső megjelenése és gyermeki késztetései között; a libidó csökkenését, illetve, hogy ennek igényei átadták a helyet valami másnak; s felfedezte, hogy a befelé fordulás és elmélyedés, az önvalójával való intenzív kapcsolat feltétele az, hogy a testére is odafigyeljen.

Elakadásokat akkor élt meg, amikor kettősséget fedezett fel az Itt és Most-ban. Például fiatalosabbnak ítéli magát, de nem nőiesebbnek. Igénye ébred a belső folyamatok figyelésére és érdekesebbnek találja magát, de ekkorra már a tükör egy hátrányosabb külsőt mutat.

Változás akkor jöhetett létre, amikor pontosan definiálni tudta, mi van most és mit szeretne helyette.

Az öregedés krízisei során egy sor új helyzethez kell alkalmazkodni a testi egészség védelmétől kezdve az önazonosság-tudat kimunkálásán át az új szerepek elfogadásáig. Hortenzia mindezen új helyzetekhez változóan képes alkalmazkodni. Jung arra figyelmezteti az idősödőket, hogy változtassák meg értékrendjüket az „élet delén”, mert a fiatalsághoz való görcsös ragaszkodás és a fiatalság szerepébe bújó magatartás természetellenes, ezért lelki természetük fellázad és krízisbe sodorja az öregedéssel nem szembenéző egyéneket. Hortenzia az öregedés külső látszatát bármi áron igyekszik leplezni, miközben a tükörből egy öregedő nő néz vissza rá. Identifikációs krízisét egyfelől ez okozhatja. Másfelől a gyermekkori tevékenységeihez való visszatérés arra utal, hogy megtagadja e krízissel való szembenézést, ezzel együtt a változást is, ami a krízisben rejlő egyik legnagyobb veszély.

            A krízis feldolgozása érdekében mentálhigiénés segítő munkám törekvése az volt, hogy a kliens megfogalmazza azt a valós problémát, az életkrízist, ami a gyerekkorba visszavitt az öregedés észlelésével egy időben. Ennek érdekében időgörbén és grafikonban rögzítettük az életeseményeket, melyek értelmezése és újraértékelése jelentette a változás alapfeltételének, a jelen helyzet definiálásának és a probléma megfogalmazásának gyakorlati lehetőségét.

            Kliensem számára megnyugtatónak és célravezetőnek bizonyult ez a fajta rendszerezés. Tudatosságának növekedése saját érzéseire és életirányítására vonatkozóan lehetővé tette a lezárási szakaszban a változás stratégiájának kidolgozását. Ennek keretében megfogalmazta azokat a fizikai és mentális tennivalókat, melyek segítik a jelen kor jó megélését és magukban hordozzák egy élhető időskor lehetőségét.

                        Együttműködésünk eredményét úgy értékelem, hogy kliensemnek az ítélkezésmentes, teljes elfogadás megtapasztalásával, a segítő beszélgetés empatikus és intim atmoszférájában lehetősége nyílt felismerni azokat a minőségeket, amik jellemzik őt ebben az életszakaszban, s a felismerést követően sikerült a változás felé engedni ezeket. A változás stratégiájának tudatos kidolgozása lehetővé tette, hogy tisztában legyen személyes elakadásaival, egészségi és fizikális hátrányaival, azok várható alakulásával és megoldásai legyenek ezekre.

            Hortenzia egy negyvennégy éves tanár. Több hosszabb párkapcsolatban élt, de házasságot nem kötött és gyermekei sem születtek. Emiatt, hogy a családanya szerepe kimaradt az életéből, az öregedés, mint jelenség, valamint az attól való félelem hamarabb jelentek meg nála. A tény, hogy emberekkel foglalkozó értelmiségi, és az, hogy egyedülálló, élesebb megfelelési helyzetekbe hozza a mindennapokban azzal kapcsolatban, hogy külsejével hogyan hat az emberekre. Szintén emiatt a két statusza miatt az években kifejezett kornak nincs relevanciája az életében, mert a családi dinamika és annak változása nem hat mindennapi életének alakulására.

            Hortenzia azért keresett meg, mert azt vette észre magán, hogy úgy él és viselkedik, mint kislány korában. Amikor elkezdtük az üléseket, határozottan egy nyolc éves kislányt láttam, nagy ijedt szemekkel szemben ülni velem. Nem tudta, hogyan tovább. Hiszen a korának megfelelő, társadalmilag elvárt kritériumoknak nem felelt meg. Még igazi szingli életet sem élt, mert napi 14 óra munka mellett semmi divatos programra nem volt ideje, sem kedve. Miközben a kislánykori szokásait fedezte fel az életében, a tükörbe nézve elkerülhetetlenül meg kellett fogalmaznia, hogy egy öregedő nőt lát. Az öregedés felfedezése az életében, illetve az ahhoz vezető út első jelei pedig mérhetetlen kétségbeeséssel töltötték el. Teljesen összezavarodott azzal kapcsolatban, hogy ki ő, hogyan kellene élnie. Amikor találkoztunk, éppen arra a konklúzióra jutott, hogy ő még nem nőtt fel és emiatt nem is szülhet gyereket.

            Évek óta önismereti munkát végez, személyes terápiába jár, és számos alapvető kérdést válaszolt meg arról, ki is ő, hogyan van a szüleivel való kapcsolatában, milyen párkapcsolatban tudná magát elképzelni, illetve egy súlyos gondolatot fedezett fel arra vonatkozóan, hogy ő valójában nem akar gyereket szülni. Mindezen tényezők együttesen oda vezettek, hogy nagyobb tudatossággal és elvárásoktól mentesen tud élni. Ebben a letisztult, nyugodt megélési módban tudott teljes nyitottsággal lenni.

Hortenzia mindig pontos volt. Nagyon ritkán és időben jelezve változtatott csak időpontot. Beszélgetéseink közben egy, a falra ragasztott életút grafikonon jegyzeteket készítve dolgoztunk. A folyamat során az Erikson fejlődéspszichológiai elméletében kidolgozott  nyolc életkori szakaszt figyelembe véve rendeztem az elhangzottakat a grafikonra. A falra ragasztott, nagyméretű grafikon segített Hortenziának összefüggéseket találnia egyes jelenségek ismétlődésében különböző életkorokban.

 

A biológiai öregedés észlelése, aggodalom a külső miatt

AO: Miben segíthetek szerinted?

H: Nem kell segíteni. Az, hogy ide jövök és hangosan struktúrába rakom, ami bennem forog, elég.

 

A kapcsolódásnak ezt a fajta képtelenségét sokszor éltem meg Hortenziával zajló beszélgetéseimben. E fenti két mondata azt mutatta meg nekem, hogy Hortenzia a legkisebb szerveződésű, két személyből álló csoportban sem engedi meg az összeolvadás vagy akár a mélyebb együttműködés lehetőségét. Buber egyik idézete leírja, hogyan érzem én magam a kapcsolatunkban: „Meglehet azonban, hogy embertársam, akit személyes valómmal megszólítok, s magamat adom neki, nem viszonozza közeledésemet, sőt, talán nem is érzékeli. A viszony azonban így is létrejön.” – mondja Buber (1999), bár csak az egyik pólusán áll a szabadon megnyílt, a másikat elfogadó s a maga elfogadására váró személy, aki befogadó gesztusa által valami módon közelebb került a másikhoz, mint önmagához, és megpillanthatja benne azt a személyt, aki önmaga megvalósításának igazi kalandjára még nem vállalkozik.

Kliensem az idősödés észlelését a testi elváltozásokon keresztül éli meg, ami megrémíti és elkeseríti. Ebben a kritikus helyzetben a tudatos rendszerezés azonban megnyugvást hoz számára.

 

H: … néha annyira elkeseredem. Most is el vagyok keseredve. Nehezen nézem, ahogy egyre több öregségi tünetet fedezek fel magamon. Mindennap gondoskodni kell arról, hogy prezentábilis legyek.

AO: Jó szó ez a prezentábilis. Így még nem hallottam.

H: Az angolban vannak nagyon hatásos szavak, amiket könnyű érteni és átvinni magyarba. Szóval emiatt, hogy kinézzek valahogy, foglalkoznom kell a részletekkel. Amiért először is dühös leszek. Néhány éve még a pisilésre is sajnáltam az időt és inkább nem ittam, most pedig ezer apró dologra kell gondolnom.

AO: Mit szólnál ahhoz, ha leltárba vennénk, mi mindenre kell gondolnod?

H: Ok, az jó. Megnyugtat, ha rendezem a sok cuccot magamban és magamon kívül…..ha már amúgy is magamon kívül vagyok. ( Nevetünk.)

Szóval, csoportosítsunk. Két fő csoportot hoznék létre, a testet és a fejet.

 A test, bár nagyobb, kevesebb időt és pénzt igényel. A testen belül a következő alkategóriákat hoznám létre: egészség, fizikai erőnlét, esztétika (mint például testtartás), bőr. Ezeket tovább lehetne bontani, mint például az egészségen belül az ízületek, energia szint, stb.

AO: Ez eddig elég részletes. Ha tovább bontod a kategóriákat, nem lesz elég a hátralevő 50 év átnézni, mire kell figyelned. Nevetünk.

H: Igaz. Tehát az egészségre szerencsére most csak annyiban kell figyelnem, hogy évente elmenjek szűrővizsgálatra és beszedjem az étrend kiegészítőimet. A fizikai erőnlétemen sokat javított a biciklizés. Ez kihatott az esztétikára is, mert jobb a tartásom és lebarnultam. Összegezve a testem kontra öregedés ebben a stádiumban a testem előnyére mutat rá. Jól vagyok.

AO: Ez szuper. Szóval test kipipálva, öregség száműzve, de legalábbis elijesztve.

H: Igen. Ez tényleg jó. Eddig ezt sosem láttam így.

AO: Marad a fej.

H: A fejen belül a következő alkategóriákat hoznám létre: egészség (ezen belül alvás, mentális teljesítőképesség, hallás, látás, fogak állapota).  Aztán az egészség mellett az esztétika (mint a smink, haj, bőr).

AO: Összegzem: fej, mint 2. főkategória, azon belül két alkategória, mint egészség, esztétika.

H: Igen. A fej egészségére szintén kihat a biciklizés. Jobban tudok aludni és emiatt napközben jobban tudok koncentrálni és dolgozni. A hajamra figyelnem kell. Nem szabad megvárnom, míg látszik az ősz lenövés. Hetente be kell száríttatnom és drágább termékeket kell vennem. Ez egy időigényes és költséges része a fejemnek.

Most eszembe jutott valami. Itt egy hasonló folyamat zajlik, mint amit múltkor felrajzoltam. Ahhoz, hogy elkerüljem az öregedés külső látszatát, költenem kell. Ahhoz, hogy költeni tudjak, dolgoznom kell. Ahhoz, hogy igényes és jól fizető munkát kapjak, ápoltnak és csinosnak kell lennem. Még egy ördögi kör.

AO: Úgy számolom, ez a harmadik ördögi kör, amit találtunk az öregedés problematikája körül.

H: Igen. Ez egyrészről marha érdekes. Másrészről megnyugtat, ahogy így rendszerezzük a dolgokat. Olyan, mintha a rendszerezés folyamatában a pelyva, vagyis az aggodalom kihullana.

AO: Örülök, hogy ezt érzed.

H: Ezt érzem. Jó ez a leltározás. Hol is tartottunk: Ja, igen. Minden leltár nélkül megelőlegezem a megállapítást, hogy a fejemen lévő bőr, vagyis az arc rendben- és szintentartása a legköltségesebb dolog az öregedés felé vezető úton.

AO: Én azt hiszem, inkább a fogak azok.

H: A fogak a fej kategórián belül az egészség és az esztétika alkategóriába is tartoznak. Valóban. Itt is van szűrés és rendszeres karbantartási költség is. És az idő haladtával ezek az összegek egyre nagyobbak lesznek. Visszatérve az arcra, havonta kell kozmetikushoz mennem és itt is igaz, hogy az idő múlásával egyre drágább termékeket kell vennem. Az utolsó alkategória az esztétikai. Gondolok itt a sminkre, ékszerekre, az öltözködés egy részére, amik mind költséget generálnak és időt igényelnek. És a szemüvegre, ami a látás kapcsán az egészséghez is tartozik.

AO: Itt eszembe jut, hogy a testnél, az esztétika alkategóriában jelentős szerepe van az öltözködésnek és ezt mindketten elfelejtettük.

H: Tényleg. De akkor most a végére értünk, nem?

AO: Igen. Hogy vagy most?

H: Nagyon jól. Jó rendszerezni, Megnyugtat.

 

            Kliensem a test elváltozásait nem értékelte olyan súlyosnak, hiszen fizikai erőnlétén, illetve testi megjelenésén sokat javított a biciklizés. A fej elváltozásai már jobban aggasztják: a fogazat problémái, az érzékszervek állapotának romlása, a kollagén változásainak eredményeképpen fellépő ráncosodás, és más esztétikai veszteségek mind költségek, mind időbeosztás terén nehézségeket okoznak számára. Ezek megoldásáról, illetve palástolásáról azonban nem akar lemondani, mert részben munkahelyi kívánatosságára, részben hiúságára való tekintettel, saját szavait idézve el szeretné kerülni az öregedés külső látszatát. Ezzel az öregedés egyfajta hárítását prezentálja.

 

H: A nyugati kultúrákban tilos öregedni, nem lehet ősz hajad, mert leírnak. Egy nőnek a haj a koronája. Ha demonstrálod a korodat, például nem festeted a hajadat, hátrányba kerülsz. Úgy tekintenek rád, hogy igénytelen vagy, feladtad. És ez további projekciókhoz, előítéletekhez vezet, aminek az eredménye a hátrányos megkülönböztetés.

AO: Olyan, mintha hátrányos megkülönböztetésben éreznéd magad. Miközben én egy csinos, ápolt nőt látok. Nagyon szép barna hajad van. Láthatóan szereted az ékszereket és harmóniában viseled őket a ruháiddal.

H: Amiről beszélek, az az ageizmus. Vagyis az idősek hátrányos megkülönböztetése. A témának komoly irodalma van, egyetemeken, pszichológiai tanulmányokban egyre hangsúlyosabb téma. Másrészről belül nem érezzük magunkat annyinak, mint amennyinek látszunk.

AO: Vagyis úgy érzed, hogy a hátrányos megkülönböztetés veszélye bármikor bekövetkezhet?

H: Igen. Jelen van, kérdés, kit talál el. Éppen mikorra megérik az igény a belső folyamatok figyelésére és érdekesebbnek látom magam, addigra a tükör egy hátrányosabb külsőt mutat. Ez engem elbizonytalanít és megijeszt. Támadhatónak érzem magam.

AO: Tehát bár úgy látod, hogy az ageizmus még nem érint téged, aggodalommal tölt el, hogy bármikor utolérhet.

H: Pontosan. Ez egy paradoxon: az a tapasztalatom, hogy öregszik a testem, mégis a fiatalos tevékenységek felülírják ezt. Mert a befelé fordulás, amiről már beszéltem, magával hozza a visszatekintést a gyerekkorba, az pedig hozza a vágyat újra átélni bizonyos tevékenységeket. Ergo, az idővel a vágy és késztetés, hogy olyan tevékenységeket folytassak, mint fiatalon, megjelenik.

 

Amellett, hogy a kliens elismeri a társadalomnak az öregedés észlelésében betöltött szerepét, saját gondolkodását és cselekedeteit szubjektív valóságképe alakítja, függetlenül attól, hogy mások mit tartanak objektív valóságnak. Ez segíti vagy korlátozza abban, hogy eredményesen létezzen és működjön saját környezetében. Megjelenik ugyanakkor a félelem a szociális öregedéssel járó negatív megkülönböztetéstől.

 

A párkapcsolati megközelítés

AO: Jó látni újra. Nekem úgy tűnik, a megfiatalodási procedúra lankadatlanul zajlik.

H: Ó, tényleg látszik?

AO: Tényleg. Mi történt mióta nem találkoztunk?

H: Figyelem a párkapcsolatomat, illetve azt, hogy hogyan vagyok benne.

AO: Hogyan vagy benne, mit figyeltél meg?

H: Azt vettem észre, nekem fontos, hogy eszméket cseréljünk és megvitassunk dolgokat. Nekem nagyon fontos, hogy rendszeresen megoszthassam, ami foglalkoztat és nemcsak visszhangra, hanem új gondolatokra is leljek közben.

AO: Jól hangzik. És milyen az új kapcsolat?

H: Tanárember. A legfontosabb, hogy van egy közös hobbink, a biciklizés. A párkapcsolatról is szívesen beszélek majd később, de most még mindig a biciklizés hozta élmények töltenek el.

AO: Voltak új élmények, amelyek új érzelmeket okoztak?

H: Nagyon is. Olyan sok élményem van, hogy sokáig járok majd Hozzád. Most csak röviden: a közös tevékenység élménye, a tervezgetések élvezete és az együttműködés tapasztalása.

AO: Beszélj arról, amiről leginkább szeretnél.

H: Ami teljesen új élmény, hogy van valaki, akivel tervezgethetek. Az egyik tervezgetés eredménye az, hogy lett egy új biciklim. De nem egyszerűen megvettük, hanem együtt építettük fel. Na, jó, ez túlzás volt, mert igazából ő építette fel. Kikérdezgetett és annak alapján összegyűjtötte a megfelelő alkatrészeket a neten. Így most különleges biciklim van. Extra könnyű és extra gyors, árban fele, mintha készen vettük volna.

AO: Úgy látom, ez tényleg nagy örömmel tölt el.

H: Igen-igen. És a biciklizéshez tartozik a másik nagy élményem is. A tervezgetés élménye. Elkezdtük még a hidegebb napokban a tervezgetést arról, hogy hosszabb bicikli utakat teszünk tavasztól. Ennek kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy gyakorolni kell. Egyrészt a biciklizést, hogy egyre nagyobb távokat tehessünk meg, másrészt fel kell építeni a fizikai kondíciót. Ezeket be kell építeni a mindennapok rutinjába, ami szintén kihívás.

AO: És hogy sikerült?

H: Többé-kevésbé rendszeresre. A gyakorlások alkalmával kiderült, hogy a közös fizikai tevékenység után különlegesen jó a szex. Itt a korábbi körforgás újra megmutatkozik: csökkent libidóval nagyobb a befelé figyelés lehetősége, felfedezése annak, mire van igényem. Az igény kielégítésével, a biciklizéssel, mint fizikai tevékenységgel, a libidó visszatér.

AO: Nekem most ez úgy jelent meg, hogy vagy Te és van a biciklizés.

H: Tényleg. A biciklizés és én. Ugyanakkor ez egységélmény is. Jó együtt.

AO: Beszélj még erről!

H: Érdekes figyelni, mi történik a testemmel és velem. Egyrészt a biciklizés egy élvezeti forrás. A szabadság érzését adja. A testmozgás segít abban, hogy jobb legyen a tartásom. A hátfájásom csökkent, mert biciklizés közben kihúzom magam és a hátizmom is erősödik. Nagyon elkeserített korábban, hogy olvasószemüvegre lett szükségem. Biciklizés közben éppen az ellentétes érzelem, az öröm jár át. Olyan jó, hogy nem kell mindig szemüveg, csak olvasáshoz. Messze nagyon jól látok és ez biciklizés közben jobban kiderül, mint a városban, gyalogosan.

H: Miért jó még biciklizni?

AO: A barátommal, ahogy mondtam, ez egy közös tervezgetés tárgya. Közben a lányai is rájöttek, hogy ők is szeretnének néha velünk jönni. Úgyhogy ez egy új kapcsolódási forma is köztünk. Családi program. Ilyen nekem nem volt nagyon régóta.

 

            Hortenzia körülbelül másfél évvel ezelőtt megismerkedett egy szintén pedagógus férfivel, aki nyolc évvel idősebb nála. A férfi öt éve elvált és két kamasz lánya van. Hortenzia eleinte úgy képzelte, hogy az ő kapcsolatukon kívül maradnak a gyerekek, mert anyjuk neveli őket és az apás hétvégekre szervezi majd a saját feladatait. A lányok azonban másképp gondolták, ami eleinte teljesen meglepő és elképzelhetetlen volt Hortenzia számára.

            A párkapcsolat tehát nem csak önmagában a partneri viszony, az együttműködés és a közös tervezgetés örömét hozta, hanem a biciklizés, mint új közös tevékenység, további élményeket is kiváltott. Egyfelől élvezeti forrásként jelent meg, ami a szabadság érzését adja, sőt, családi programmá nőtte ki magát; másfelől fizikális haszonnal is jár a testtartás és az érzékszervek működésének javítása formájában.

            Beszélgetésünk során kliensemnek sikerült megragadnia azt a mozzanatot, mely elvezette őt odáig, hogy véglegesen felismerje: nem szeretne saját gyermeket, s ennek okát is képes megfogalmazni.

 

Identifikációs válság

H: (…) Ez egy paradoxon: az a tapasztalatom, hogy öregszik a testem, mégis a fiatalos tevékenységek felülírják ezt. Mert a befelé fordulás, amiről már beszéltem, magával hozza a visszatekintést a gyerekkorba, az pedig hozza a vágyat újra átélni bizonyos tevékenységeket. Ergo, az idővel a vágy és késztetés, hogy olyan tevékenységeket folytassak, mint fiatalon, megjelenik.

(…)

AO: Az élet délutánján érzed magad?

H: Ott. Talán, mert nincs gyerekem, hamarabb értem el az élet közepét. Most már az időskor felé érzem magam közelebb.

AO: Ezzel nekem azt is mondod, hogy lemondtál a gyerekvállalásról.
H: Két éve kaptam utoljára valakitől hegyi beszédet a gyerekvállalással kapcsolatban. Akkor úgy éreztem, O.K., ha lesz kinek, akkor szülök. De éppen akkor nem volt kinek és ez a két év, amíg lett párkapcsolatom megváltoztatta a döntésemet.

AO: Van végleges döntésed, jól értettem az előbb, ugye? Az a döntésed, hogy nem lesz gyereked. Mi változott benned, ami miatt erre jutottál?

H: A biológiai evolúció arra ösztönöz minket, hogy megújítsuk magunkat, vagyis nemzzünk utódokat. De rájöttem, hogy ez önzőség. Önző gének akarnak biztosan örökítést, fennmaradást. Emiatt a gondolat miatt jöttem rá, hogy hibás okból akartam gyereket. Mert a valóság az, hogy én még mindig gyerek vagyok, ezért nem lehet gyerekem.

AO: Nehezen tudok erre bármit mondani.

H: Nem is kell. Azért lett igényem a segítő beszélgetésre, mert gyerek vagyok, annak érzem magam, de ha a tükörbe nézek, egy öregedő nőt látok. Nem tudok mit kezdeni ezzel.

AO: Megkérdezhetem, hogy a párkapcsolat megléte egyáltalán nem változtatta meg benned a döntésedet a gyerekszüléssel kapcsolatban?

H: Nem. Sőt. Meglepő dolog alakult ki. A páromnak van két teenager lánya. Okulva a korábbi párkapcsolatomból, amiben kudarcot vallottam, mint pótanya, most kerültem a lányokkal a közös programokat. Meglepődve vettem észre, hogy ők viszont ragaszkodnak hozzá és az apjuknál el is érik, hogy sokat legyünk négyesben. Eleinte zavart, sőt dühös is voltam. Említettem, emlékszel, a biciklizés kapcsán kezdtünk közös programokba. Végül nem is tudom, mikor fordult meg. Hogy mikortól élveztem én is a társaságukat.

AO: Miket csináltok még együtt?

H: Leginkább shoppingolni szoktunk. A kisebbik, a 16 éves lett a stylistom. Csupa unisex ruhát választ nekem, és ettől még inkább visszakerültem a gyerekkoromba.

AO: Ezt nem értem. Nem kislányos ruhákat adtak rád?

H: A legkevésbé sem. Apám fiút várt. Sokáig nem is tudott velem mit kezdeni. Anyám tudatosan vagy öntudatlanul fiús ruhákba járatott, rövidre vágatta a hajamat. Innen jött a biciklizés is, mint kedvenc mozgás.

AO: Ezt nehéz szívvel hallgatom.

H: Ezért minden mindennel összefügg abban, ahogy élek: újra biciklizem, újra unisex ruhákba járok, és lányokkal lógok a hétvégeken.

AO: Ez akár még jó is lehet.

H: Jó is. Több jó oldala van. Például, hogy a mozgás egészséges, hogy van közös hobbink. Az öltözködésem kapcsán jó érzés, hogy a lányok törődnek a ruhatárammal, illetve velem. Úgy érzem, tettem egy lépést, hogy megtaláljam azt a stílust, ami illeszkedik a személyiségemhez.

AO: Milyen ez a személyiség?

H: Még nem tudom. Fiatalabbnak, de nem nőiesebbnek érzem magam. Fiatalabb unisex vagyok. Ahogy öltözködöm, az trendi, de nem nőies.

 

Mikor kliensem azt mondja, „belül nem érezzük magunkat annyinak, mint amennyinek látszunk.”, vagy amikor megtapasztalja, hogy teste öregszik, de a „fiatalos tevékenységek mégis felülírják ezt”, illetve hogy magát gyermeknek érzi, de a tükörben egy öregedő nőt lát, akkor valójában a benne zajló, öregedés okozta identifikációs krízisről tesz tanúbizonyságot. Ehhez járul továbbá az a „befelé fordulás”,  a gyermekkori tevékenységek újraélésére vágya, ami végül személyiségének átmeneti infantilizálódásához (fiatalos tevékenységek végzésének vágya, például kerékpározás, vagy újbóli unisex öltözködés) vezet. Saját maga foglalja össze ennek jelentőségét: ő még mindig gyerek, ezért saját gyermeket sem vállalhat.

            Dr. Süle Ferenc szerint azonban normális, hogy felnőtt korunkban is él bennünk egy belső gyerek, aki a fejlődés és a megújulás forrása, és aki általában az ősmagunk reprezentálása (Süle, 1996). Szerinte a saját gyermek biztosítja személyiségfejlődésünk lehetőségének egyik legteljesebb módját, miután bennük, a velük való empatizáláson keresztül a saját tudattalanunk proiciált tartalmaival is konfrontálódunk, ezáltal saját elakadásainkat a gyermekkel azonosulva és az egész egyedfejlődési folyamatot újra átélve számos érzelmi tapasztalatunkat korrigálni tudjuk (Süle, 1996). Meglátásom szerint ezen az úton is eredményezheti Hortenzia gyermeknélkülisége saját, korai öregedési krízisét.

            A fenti beszélgetésrészlet arra is rámutat, hogy a gyermekkorból fennmaradt egyfajta bizonytalanság a nemi szereppel kapcsolatban, aminek kialakulására a gender-elmélettel utaltunk. Az újbóli unisex öltözködés ezt a gyermekkori nemi identitásbéli bizonytalanságot eleveníti fel, és támogatja a kliens gyermekkorba való visszatérését, ami végül identifikációs krízisébe torkollik. Személyiségfejlődésében épp ezért a jelen pillanatban is bizonytalanság jelentkezik nőiességével kapcsolatban („Fiatalabbnak, de nem nőiesebbnek érzem magam.”). Mindezt súlyosbítják az öregedéssel járó esztétikai és funkcióbéli változások, amelyek következtében a nőiesség látszatának fenntartására irányuló, fokozódóan költséges és időigényes törekvések nehézségei, mint a nemi szerepekhez kapcsolódó veszteségélmények is elmélyíthetik a kliens krízisét.

 

Intenzív kapcsolat a belső önvalóval – fiziológiai és érzelmi változások

            A kliens számára a párkapcsolat vonzataként felmerülő kerékpározás egész mentalitását és érzelemvilágát megváltoztatta, sőt, egyfajta megoldást is kínált öregedési krízisére.

 

H: Eddig is tudtam, hogy a boldogság csak átmeneti állapot tud lenni, de részemről ez rendben is van. Úgy is tök furcsa volt, hogy van.

AO: Mármint, hogy van a boldogság az életedben?

H: Igen. Mármint volt. A libidóm csökken ugyanis, mert idővel úgy látom, vannak sokkal érdekesebb dolgok, mint a szex. Például megérteni, megfigyelni, vizsgálni a dolgokat. Bennem most két véglet a pillanatnyi boldogság illetve a teljesség megélése.

AO: Milyen a teljesség?

H:  A teljesség, amikor belső önvalómmal intenzív kapcsolatban vagyok. Ilyenkor a lelkemet élem. Éjszaka arra ébredek, hogy sírok a maradéktalan boldogságtól. Emiatt, hogy a figyelmem máshol van, a libidóm csökken. Vagy fordítva van? A korral csökken a libidó és lesz figyelem, energia másra, többre? Én az előzőt érzem magamra igaznak.

AO: Beszélnél még erről?

H: Mostanában újra sokat olvasgatok. Például most Erich Frommtól olvasom  A szeretet művészetét. Az a gondolat például nagyon megmaradt tőle, hogy szeretni művészet, éppen úgy, ahogy élni is művészet. Ami azt jelenti, hogy ha meg akarjuk tanulni, hogyan kell szeretni, ugyanúgy kell eljárnunk, mint amikor bármely más tevékenységet akarunk megtanulni.

AO: Ezt nem olvastam. De nem hangzik túl jól. ( Nevetünk.)

H: Ez egy paradoxon: az a tapasztalatom, hogy öregszik a testem, mégis a fiatalos tevékenységek felülírják ezt. Mert a befelé fordulás, amiről már beszéltem magával hozza a visszatekintést a gyerekkorba, az pedig hozza a vágyat újra átélni bizonyos tevékenységeket. Ergo, az idővel a vágy és késztetés, hogy olyan tevékenységeket folytassak, mint fiatalon, megjelenik.

AO: Ez érdekesen és izgalmasan hangzik. Milyen tevékenységet hoztál be emiatt a vágy miatt a jelen életedbe?

H: Például a biciklizést. Az előítélet magammal kapcsolatban megdőlt. Nem tudtam, hogy tudok biciklizni 70 kilométert. Ebből arra következtetésre jutottam, hogy a testem még mindig tele van energiával, de nincs kihívás, amiben megnyilvánulhatna. A mindennapi rutin nem igényli a teljes erőt, energiát. A bevezetett rendszeres mozgás, a sport boldogságot okoz.

AO: A boldogság érzése mellett milyen érzések jelennek meg még?

H: Megélem a szabadságot. Rájöttem, kell ez nekem és nem akarok lemondani róla a jövőben. Kész vagyok tenni ezért.

AO: Szóval rájöttél, hogy kell neked a szabadság és boldogság. Nem akarsz lemondani ezekről az újonnan felfedezett érzésekről és kész vagy aktívan tenni ezért a jövőben. Milyen tapasztalások jöttek be még az új mozgással, a biciklizéssel?

H: Fáj itt-ott, de dühből kitartó vagyok. A kitartás a felfedezéshez vezet, hogy nem vagyok olyan öreg, mint amit eddig tapasztaltam és gondoltam. Rájöttem, hogy a testemet ugyanúgy karban kell tartanom, mint az elmémet.

AO: Szóval az elmédet karban tartottad.

H: Igen. De a testemre eddig sajnáltam az időt. Mindig úgy éreztem, hogy a testi funkciók rengeteg időmet elveszik. Az evés, ivás, ezek beszerzése, a mosdóba járás, a gyógytorna és az alvás. Ezekre mind sajnáltam az időt. Úgy éltem meg, hogy vagyok én és van a testem. A testem akadályoz meg és megszakít abban, hogy elmélyedjek.

AO: Szóval az elmélyedés bent van és a tested kívülről kopogtat, hogy neki is kell ez-az.

H: Igen. De valahogy most elérkeztem az elfogadáshoz: a testem én vagyok. Karban kell tartanom, mert akkor tud szolgálni. Tapasztalás, hogy agyban dől el minden és az elmém irányítja a testemet. Ez egy körforgásnak látszik. Az elmém tudatosan szolgálja a testemet, gondoskodik róla, és a testem szolgál abban, hogy az elmém elmélyedhessen abban, ami érdekel, ami a munkám, amit fejlődésnek, tanulásnak, fontosnak gondolok.

AO: Van kedved ezt a körforgást felrajzolni?

H: Szívesen.

 

Igény: megoldásokat kell az elmének találnia 3 óránál

Feltárás: szükségletek, fájdalmak, elakadások, hiányok 6 óránál

Megoldás: az Elme irányítja a testemet 9 óránál

Megoldás megoldása: inspiráció, motiváció megjelenik, mert a testem energikus, így az elmém aktív 12 óránál.

 

AO: Ez nagyon átgondolt ábra és jól látható, amire rájöttél.

H: Köszönöm. Így jobb, hogy látom. Szóval eszerint  akkor jöhetnek az inspiráló, motiváló gondolatok, késztetések, ha az elme észleli és megoldásokat talál arra nézve, hogy a test miben szenved hiányt és hátrányt. Ha ez megoldódott, akkor a figyelem újra a belső folyamatokra tud irányulni, mert nem köti le a fizikai elakadások kezelése és elviselése. Ha az elme szabad, nyitottá válik inspiráló és motiváló forrásokra.

 

            Kliensem elmondásából kiderül, hogy fiziológiai szükségletei változóban vannak. Egyfelől a szexuális szükséglet, mint a Maslow-féle szükségletpiramis legalsó fokán elhelyezkedő fiziológiai szükségletek egyike, kezd háttérbe szorulni, hogy átadja a helyét valami magasabb rendű szükséglet kibontakozásának. Kliensemet ebben az időszakban az elmélyedés, a belső önvalójával való kapcsolat, a dolgok megfigyelése, a teljesség, és a „szeretet művészete” egyre mélyebben kezdik érdekelni. Eszerint a hiányalapú szükségletek felől elindult a növekedésalapú szükségletek felé, ami előfeltétele a végül önmegvalósításban végződő folyamatnak (Maslow, 1968). Szellemi tevékenységére vonatkozó újonnan felmerülő igényei egyben azt az eriksoni alapvetést is bizonyítják, hogy a személyiség fejlődése valóban nem áll meg a gyermekkor végén, hanem egész életen át tart.

            Másfelől a fiziológiai folyamatokra mégis egyre több figyelem irányul, hiszen a kliens felfedezése szerint ez az alapja elméje szabadságának. Korábbi felfogásával ellentétben tehát hajlandó lesz testére (a testi hiányokra) ezentúl több figyelmet fordítani annak érdekében, hogy energikusabb teste egy aktívabb elmét tudjon inspirálni.

            Az is egyértelműen kirajzolódik a kliens szavaiból, hogy a biciklizés egyfajta megoldásként szolgál az öregedéssel való leszámolásban. Ez az a tevékenység ugyanis, amely jelentős mennyiségű energiával tölti fel őt öregedési időszaka folyamán: megadja a felfedezést, hogy teste, korábbi feltételezésével ellentétben mégis energikus; a kikényszerített kitartás rávezette, hogy nem olyan öreg, mint gondolta; a sport konkrétan boldogságot okoz számára; a biciklizés által a szabadságot is képes megélni; illetve rámutat arra a tanulságra, hogy testét is karban kell tartania a harmónia érdekében.

 

A segítő beszélgetés konklúziói

            A fenti állomások, mint egy hullámvasút vonalán hánykolódó kiskocsik rohantak egymás után. A fejlődési (a vasút emelkedő) szakaszán a kliens felfedezett valami új dolgot és annak megértése adta a fejlődés lehetőségét. Felfedezte saját visszatérését gyermekkori önmagához; éretlenségét a gyermekvállalásra, s az ellentmondást külső megjelenése és gyermeki késztetései között; a libidó csökkenését, illetve, hogy ennek igényei átadták a helyet valami másnak; s felfedezte, hogy a befelé fordulás és elmélyedés, az önvalójával való intenzív kapcsolat feltétele az, hogy a testére is odafigyeljen.

Elakadásokat akkor élt meg, amikor kettősséget fedezett fel az Itt és Most-ban. Például fiatalosabbnak ítéli magát, de nem nőiesebbnek. Igénye ébred a belső folyamatok figyelésére és érdekesebbnek találja magát, de ekkorra már a tükör egy hátrányosabb külsőt mutat.

Változás akkor jöhetett létre, amikor pontosan definiálni tudta, mi van most és mit szeretne helyette.

Az öregedés krízisei során egy sor új helyzethez kell alkalmazkodni a testi egészség védelmétől kezdve az önazonosság-tudat kimunkálásán át az új szerepek elfogadásáig. Hortenzia mindezen új helyzetekhez változóan képes alkalmazkodni. Jung arra figyelmezteti az idősödőket, hogy változtassák meg értékrendjüket az „élet delén”, mert a fiatalsághoz való görcsös ragaszkodás és a fiatalság szerepébe bújó magatartás természetellenes, ezért lelki természetük fellázad és krízisbe sodorja az öregedéssel nem szembenéző egyéneket. Hortenzia az öregedés külső látszatát bármi áron igyekszik leplezni, miközben a tükörből egy öregedő nő néz vissza rá. Identifikációs krízisét egyfelől ez okozhatja. Másfelől a gyermekkori tevékenységeihez való visszatérés arra utal, hogy megtagadja e krízissel való szembenézést, ezzel együtt a változást is, ami a krízisben rejlő egyik legnagyobb veszély.

            A krízis feldolgozása érdekében mentálhigiénés segítő munkám törekvése az volt, hogy a kliens megfogalmazza azt a valós problémát, az életkrízist, ami a gyerekkorba visszavitt az öregedés észlelésével egy időben. Ennek érdekében időgörbén és grafikonban rögzítettük az életeseményeket, melyek értelmezése és újraértékelése jelentette a változás alapfeltételének, a jelen helyzet definiálásának és a probléma megfogalmazásának gyakorlati lehetőségét.

            Kliensem számára megnyugtatónak és célravezetőnek bizonyult ez a fajta rendszerezés. Tudatosságának növekedése saját érzéseire és életirányítására vonatkozóan lehetővé tette a lezárási szakaszban a változás stratégiájának kidolgozását. Ennek keretében megfogalmazta azokat a fizikai és mentális tennivalókat, melyek segítik a jelen kor jó megélését és magukban hordozzák egy élhető időskor lehetőségét.

                        Együttműködésünk eredményét úgy értékelem, hogy kliensemnek az ítélkezésmentes, teljes elfogadás megtapasztalásával, a segítő beszélgetés empatikus és intim atmoszférájában lehetősége nyílt felismerni azokat a minőségeket, amik jellemzik őt ebben az életszakaszban, s a felismerést követően sikerült a változás felé engedni ezeket. A változás stratégiájának tudatos kidolgozása lehetővé tette, hogy tisztában legyen személyes elakadásaival, egészségi és fizikális hátrányaival, azok várható alakulásával és megoldásai legyenek ezekre.