Szerző Archívuma: OLivia Antal
Időskori önmegvalósítás és önismeret
Modern, nyugatiasodó társadalmunk rendkívül összetett problémakörben testesíti meg az öregedés nehézségeit. Egyfelől az átlagéletkor drasztikus növekedésének hatásaival kell számolni. Perikles korában a maximális elvárható élettartam még 20 év volt, Árpád korában legfeljebb 25-30 évre számíthattak a magyarok, s még a 19. század közepére is csak 35 évet várhatott a nyugati világ lakossága. Napjainkra a fejlett országok elvárható életkilátása 73,2 évre, a fejletlen országoké 65,3 évre növekedett. Ennek köszönhetően az „életnek értelmet adó” munka befejezésével, de az élet végének még be nem következtével egy olyan „holttér” jött létre az emberi élet folyamában, melynek feladattal és értelemmel való megtöltése komoly erőfeszítéseket kíván.
A modern, nyugati típusú társadalmak által preferált fiatalság-kultusz, az egyoldalú teljesítménycentrikusság döntően meghatározza azt, hogy az idősödő korosztály milyen társadalmi szerepre számíthat életévei számának növekedésével. A mai közgondolkodás számára az egyetlen elfogadott kritériumrendszer az, amely a fiatalságra érvényes értékek szerint ítél, ezzel gyakorlatilag értéktelennek titulálva az idősödőket. Mivel a 21. században az információ bármikor, bárki számára könnyen hozzáférhető, sőt, az információs társadalom legmodernebb technikai vívmányaihoz éppen az öregedők és az idősek képesek a legkevésbé alkalmazkodni vagy azokat használni, az évtizedek során megszerzett tapasztalat, bölcsesség értékét veszti. Az idősödésről kialakult, jellemzően negatív társadalmi kép az öregedő egyénekre kényszerített szerepek formájában az egyén szubjektív megélésére is visszahat, s egy másik visszahatásként a fiatalabb nemzedékeket is negatív jövőképpel látja el.
Az idősödés észlelése és annak lelki nehézségei
Hortenzia egy negyvennégy éves tanár. Több hosszabb párkapcsolatban élt, de házasságot nem kötött és gyermekei sem születtek. Emiatt, hogy a családanya szerepe kimaradt az életéből, az öregedés, mint jelenség, valamint az attól való félelem hamarabb jelentek meg nála. A tény, hogy emberekkel foglalkozó értelmiségi, és az, hogy egyedülálló, élesebb megfelelési helyzetekbe hozza a mindennapokban azzal kapcsolatban, hogy külsejével hogyan hat az emberekre. Szintén emiatt a két statusza miatt az években kifejezett kornak nincs relevanciája az életében, mert a családi dinamika és annak változása nem hat mindennapi életének alakulására.
Hortenzia azért keresett meg, mert azt vette észre magán, hogy úgy él és viselkedik, mint kislány korában. Amikor elkezdtük az üléseket, határozottan egy nyolc éves kislányt láttam, nagy ijedt szemekkel szemben ülni velem. Nem tudta, hogyan tovább. Hiszen a korának megfelelő, társadalmilag elvárt kritériumoknak nem felelt meg. Még igazi szingli életet sem élt, mert napi 14 óra munka mellett semmi divatos programra nem volt ideje, sem kedve. Miközben a kislánykori szokásait fedezte fel az életében, a tükörbe nézve elkerülhetetlenül meg kellett fogalmaznia, hogy egy öregedő nőt lát. Az öregedés felfedezése az életében, illetve az ahhoz vezető út első jelei pedig mérhetetlen kétségbeeséssel töltötték el. Teljesen összezavarodott azzal kapcsolatban, hogy ki ő, hogyan kellene élnie. Amikor találkoztunk, éppen arra a konklúzióra jutott, hogy ő még nem nőtt fel és emiatt nem is szülhet gyereket.
Évek óta önismereti munkát végez, személyes terápiába jár, és számos alapvető kérdést válaszolt meg arról, ki is ő, hogyan van a szüleivel való kapcsolatában, milyen párkapcsolatban tudná magát elképzelni, illetve egy súlyos gondolatot fedezett fel arra vonatkozóan, hogy ő valójában nem akar gyereket szülni. Mindezen tényezők együttesen oda vezettek, hogy nagyobb tudatossággal és elvárásoktól mentesen tud élni. Ebben a letisztult, nyugodt megélési módban tudott teljes nyitottsággal lenni.
Hortenzia mindig pontos volt. Nagyon ritkán és időben jelezve változtatott csak időpontot. Beszélgetéseink közben egy, a falra ragasztott életút grafikonon jegyzeteket készítve dolgoztunk. A folyamat során az Erikson fejlődéspszichológiai elméletében kidolgozott nyolc életkori szakaszt figyelembe véve rendeztem az elhangzottakat a grafikonra. A falra ragasztott, nagyméretű grafikon segített Hortenziának összefüggéseket találnia egyes jelenségek ismétlődésében különböző életkorokban.
A biológiai öregedés észlelése, aggodalom a külső miatt
AO: Miben segíthetek szerinted?
H: Nem kell segíteni. Az, hogy ide jövök és hangosan struktúrába rakom, ami bennem forog, elég.
A kapcsolódásnak ezt a fajta képtelenségét sokszor éltem meg Hortenziával zajló beszélgetéseimben. E fenti két mondata azt mutatta meg nekem, hogy Hortenzia a legkisebb szerveződésű, két személyből álló csoportban sem engedi meg az összeolvadás vagy akár a mélyebb együttműködés lehetőségét. Buber egyik idézete leírja, hogyan érzem én magam a kapcsolatunkban: „Meglehet azonban, hogy embertársam, akit személyes valómmal megszólítok, s magamat adom neki, nem viszonozza közeledésemet, sőt, talán nem is érzékeli. A viszony azonban így is létrejön.” – mondja Buber (1999), bár csak az egyik pólusán áll a szabadon megnyílt, a másikat elfogadó s a maga elfogadására váró személy, aki befogadó gesztusa által valami módon közelebb került a másikhoz, mint önmagához, és megpillanthatja benne azt a személyt, aki önmaga megvalósításának igazi kalandjára még nem vállalkozik.
Kliensem az idősödés észlelését a testi elváltozásokon keresztül éli meg, ami megrémíti és elkeseríti. Ebben a kritikus helyzetben a tudatos rendszerezés azonban megnyugvást hoz számára.
H: … néha annyira elkeseredem. Most is el vagyok keseredve. Nehezen nézem, ahogy egyre több öregségi tünetet fedezek fel magamon. Mindennap gondoskodni kell arról, hogy prezentábilis legyek.
AO: Jó szó ez a prezentábilis. Így még nem hallottam.
H: Az angolban vannak nagyon hatásos szavak, amiket könnyű érteni és átvinni magyarba. Szóval emiatt, hogy kinézzek valahogy, foglalkoznom kell a részletekkel. Amiért először is dühös leszek. Néhány éve még a pisilésre is sajnáltam az időt és inkább nem ittam, most pedig ezer apró dologra kell gondolnom.
AO: Mit szólnál ahhoz, ha leltárba vennénk, mi mindenre kell gondolnod?
H: Ok, az jó. Megnyugtat, ha rendezem a sok cuccot magamban és magamon kívül…..ha már amúgy is magamon kívül vagyok. ( Nevetünk.)
Szóval, csoportosítsunk. Két fő csoportot hoznék létre, a testet és a fejet.
A test, bár nagyobb, kevesebb időt és pénzt igényel. A testen belül a következő alkategóriákat hoznám létre: egészség, fizikai erőnlét, esztétika (mint például testtartás), bőr. Ezeket tovább lehetne bontani, mint például az egészségen belül az ízületek, energia szint, stb.
AO: Ez eddig elég részletes. Ha tovább bontod a kategóriákat, nem lesz elég a hátralevő 50 év átnézni, mire kell figyelned. Nevetünk.
H: Igaz. Tehát az egészségre szerencsére most csak annyiban kell figyelnem, hogy évente elmenjek szűrővizsgálatra és beszedjem az étrend kiegészítőimet. A fizikai erőnlétemen sokat javított a biciklizés. Ez kihatott az esztétikára is, mert jobb a tartásom és lebarnultam. Összegezve a testem kontra öregedés ebben a stádiumban a testem előnyére mutat rá. Jól vagyok.
AO: Ez szuper. Szóval test kipipálva, öregség száműzve, de legalábbis elijesztve.
H: Igen. Ez tényleg jó. Eddig ezt sosem láttam így.
AO: Marad a fej.
H: A fejen belül a következő alkategóriákat hoznám létre: egészség (ezen belül alvás, mentális teljesítőképesség, hallás, látás, fogak állapota). Aztán az egészség mellett az esztétika (mint a smink, haj, bőr).
AO: Összegzem: fej, mint 2. főkategória, azon belül két alkategória, mint egészség, esztétika.
H: Igen. A fej egészségére szintén kihat a biciklizés. Jobban tudok aludni és emiatt napközben jobban tudok koncentrálni és dolgozni. A hajamra figyelnem kell. Nem szabad megvárnom, míg látszik az ősz lenövés. Hetente be kell száríttatnom és drágább termékeket kell vennem. Ez egy időigényes és költséges része a fejemnek.
Most eszembe jutott valami. Itt egy hasonló folyamat zajlik, mint amit múltkor felrajzoltam. Ahhoz, hogy elkerüljem az öregedés külső látszatát, költenem kell. Ahhoz, hogy költeni tudjak, dolgoznom kell. Ahhoz, hogy igényes és jól fizető munkát kapjak, ápoltnak és csinosnak kell lennem. Még egy ördögi kör.
AO: Úgy számolom, ez a harmadik ördögi kör, amit találtunk az öregedés problematikája körül.
H: Igen. Ez egyrészről marha érdekes. Másrészről megnyugtat, ahogy így rendszerezzük a dolgokat. Olyan, mintha a rendszerezés folyamatában a pelyva, vagyis az aggodalom kihullana.
AO: Örülök, hogy ezt érzed.
H: Ezt érzem. Jó ez a leltározás. Hol is tartottunk: Ja, igen. Minden leltár nélkül megelőlegezem a megállapítást, hogy a fejemen lévő bőr, vagyis az arc rendben- és szintentartása a legköltségesebb dolog az öregedés felé vezető úton.
AO: Én azt hiszem, inkább a fogak azok.
H: A fogak a fej kategórián belül az egészség és az esztétika alkategóriába is tartoznak. Valóban. Itt is van szűrés és rendszeres karbantartási költség is. És az idő haladtával ezek az összegek egyre nagyobbak lesznek. Visszatérve az arcra, havonta kell kozmetikushoz mennem és itt is igaz, hogy az idő múlásával egyre drágább termékeket kell vennem. Az utolsó alkategória az esztétikai. Gondolok itt a sminkre, ékszerekre, az öltözködés egy részére, amik mind költséget generálnak és időt igényelnek. És a szemüvegre, ami a látás kapcsán az egészséghez is tartozik.
AO: Itt eszembe jut, hogy a testnél, az esztétika alkategóriában jelentős szerepe van az öltözködésnek és ezt mindketten elfelejtettük.
H: Tényleg. De akkor most a végére értünk, nem?
AO: Igen. Hogy vagy most?
H: Nagyon jól. Jó rendszerezni, Megnyugtat.
Kliensem a test elváltozásait nem értékelte olyan súlyosnak, hiszen fizikai erőnlétén, illetve testi megjelenésén sokat javított a biciklizés. A fej elváltozásai már jobban aggasztják: a fogazat problémái, az érzékszervek állapotának romlása, a kollagén változásainak eredményeképpen fellépő ráncosodás, és más esztétikai veszteségek mind költségek, mind időbeosztás terén nehézségeket okoznak számára. Ezek megoldásáról, illetve palástolásáról azonban nem akar lemondani, mert részben munkahelyi kívánatosságára, részben hiúságára való tekintettel, saját szavait idézve el szeretné kerülni az öregedés külső látszatát. Ezzel az öregedés egyfajta hárítását prezentálja.
H: A nyugati kultúrákban tilos öregedni, nem lehet ősz hajad, mert leírnak. Egy nőnek a haj a koronája. Ha demonstrálod a korodat, például nem festeted a hajadat, hátrányba kerülsz. Úgy tekintenek rád, hogy igénytelen vagy, feladtad. És ez további projekciókhoz, előítéletekhez vezet, aminek az eredménye a hátrányos megkülönböztetés.
AO: Olyan, mintha hátrányos megkülönböztetésben éreznéd magad. Miközben én egy csinos, ápolt nőt látok. Nagyon szép barna hajad van. Láthatóan szereted az ékszereket és harmóniában viseled őket a ruháiddal.
H: Amiről beszélek, az az ageizmus. Vagyis az idősek hátrányos megkülönböztetése. A témának komoly irodalma van, egyetemeken, pszichológiai tanulmányokban egyre hangsúlyosabb téma. Másrészről belül nem érezzük magunkat annyinak, mint amennyinek látszunk.
AO: Vagyis úgy érzed, hogy a hátrányos megkülönböztetés veszélye bármikor bekövetkezhet?
H: Igen. Jelen van, kérdés, kit talál el. Éppen mikorra megérik az igény a belső folyamatok figyelésére és érdekesebbnek látom magam, addigra a tükör egy hátrányosabb külsőt mutat. Ez engem elbizonytalanít és megijeszt. Támadhatónak érzem magam.
AO: Tehát bár úgy látod, hogy az ageizmus még nem érint téged, aggodalommal tölt el, hogy bármikor utolérhet.
H: Pontosan. Ez egy paradoxon: az a tapasztalatom, hogy öregszik a testem, mégis a fiatalos tevékenységek felülírják ezt. Mert a befelé fordulás, amiről már beszéltem, magával hozza a visszatekintést a gyerekkorba, az pedig hozza a vágyat újra átélni bizonyos tevékenységeket. Ergo, az idővel a vágy és késztetés, hogy olyan tevékenységeket folytassak, mint fiatalon, megjelenik.
Amellett, hogy a kliens elismeri a társadalomnak az öregedés észlelésében betöltött szerepét, saját gondolkodását és cselekedeteit szubjektív valóságképe alakítja, függetlenül attól, hogy mások mit tartanak objektív valóságnak. Ez segíti vagy korlátozza abban, hogy eredményesen létezzen és működjön saját környezetében. Megjelenik ugyanakkor a félelem a szociális öregedéssel járó negatív megkülönböztetéstől.
A párkapcsolati megközelítés
AO: Jó látni újra. Nekem úgy tűnik, a megfiatalodási procedúra lankadatlanul zajlik.
H: Ó, tényleg látszik?
AO: Tényleg. Mi történt mióta nem találkoztunk?
H: Figyelem a párkapcsolatomat, illetve azt, hogy hogyan vagyok benne.
AO: Hogyan vagy benne, mit figyeltél meg?
H: Azt vettem észre, nekem fontos, hogy eszméket cseréljünk és megvitassunk dolgokat. Nekem nagyon fontos, hogy rendszeresen megoszthassam, ami foglalkoztat és nemcsak visszhangra, hanem új gondolatokra is leljek közben.
AO: Jól hangzik. És milyen az új kapcsolat?
H: Tanárember. A legfontosabb, hogy van egy közös hobbink, a biciklizés. A párkapcsolatról is szívesen beszélek majd később, de most még mindig a biciklizés hozta élmények töltenek el.
AO: Voltak új élmények, amelyek új érzelmeket okoztak?
H: Nagyon is. Olyan sok élményem van, hogy sokáig járok majd Hozzád. Most csak röviden: a közös tevékenység élménye, a tervezgetések élvezete és az együttműködés tapasztalása.
AO: Beszélj arról, amiről leginkább szeretnél.
H: Ami teljesen új élmény, hogy van valaki, akivel tervezgethetek. Az egyik tervezgetés eredménye az, hogy lett egy új biciklim. De nem egyszerűen megvettük, hanem együtt építettük fel. Na, jó, ez túlzás volt, mert igazából ő építette fel. Kikérdezgetett és annak alapján összegyűjtötte a megfelelő alkatrészeket a neten. Így most különleges biciklim van. Extra könnyű és extra gyors, árban fele, mintha készen vettük volna.
AO: Úgy látom, ez tényleg nagy örömmel tölt el.
H: Igen-igen. És a biciklizéshez tartozik a másik nagy élményem is. A tervezgetés élménye. Elkezdtük még a hidegebb napokban a tervezgetést arról, hogy hosszabb bicikli utakat teszünk tavasztól. Ennek kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy gyakorolni kell. Egyrészt a biciklizést, hogy egyre nagyobb távokat tehessünk meg, másrészt fel kell építeni a fizikai kondíciót. Ezeket be kell építeni a mindennapok rutinjába, ami szintén kihívás.
AO: És hogy sikerült?
H: Többé-kevésbé rendszeresre. A gyakorlások alkalmával kiderült, hogy a közös fizikai tevékenység után különlegesen jó a szex. Itt a korábbi körforgás újra megmutatkozik: csökkent libidóval nagyobb a befelé figyelés lehetősége, felfedezése annak, mire van igényem. Az igény kielégítésével, a biciklizéssel, mint fizikai tevékenységgel, a libidó visszatér.
AO: Nekem most ez úgy jelent meg, hogy vagy Te és van a biciklizés.
H: Tényleg. A biciklizés és én. Ugyanakkor ez egységélmény is. Jó együtt.
AO: Beszélj még erről!
H: Érdekes figyelni, mi történik a testemmel és velem. Egyrészt a biciklizés egy élvezeti forrás. A szabadság érzését adja. A testmozgás segít abban, hogy jobb legyen a tartásom. A hátfájásom csökkent, mert biciklizés közben kihúzom magam és a hátizmom is erősödik. Nagyon elkeserített korábban, hogy olvasószemüvegre lett szükségem. Biciklizés közben éppen az ellentétes érzelem, az öröm jár át. Olyan jó, hogy nem kell mindig szemüveg, csak olvasáshoz. Messze nagyon jól látok és ez biciklizés közben jobban kiderül, mint a városban, gyalogosan.
H: Miért jó még biciklizni?
AO: A barátommal, ahogy mondtam, ez egy közös tervezgetés tárgya. Közben a lányai is rájöttek, hogy ők is szeretnének néha velünk jönni. Úgyhogy ez egy új kapcsolódási forma is köztünk. Családi program. Ilyen nekem nem volt nagyon régóta.
Hortenzia körülbelül másfél évvel ezelőtt megismerkedett egy szintén pedagógus férfivel, aki nyolc évvel idősebb nála. A férfi öt éve elvált és két kamasz lánya van. Hortenzia eleinte úgy képzelte, hogy az ő kapcsolatukon kívül maradnak a gyerekek, mert anyjuk neveli őket és az apás hétvégekre szervezi majd a saját feladatait. A lányok azonban másképp gondolták, ami eleinte teljesen meglepő és elképzelhetetlen volt Hortenzia számára.
A párkapcsolat tehát nem csak önmagában a partneri viszony, az együttműködés és a közös tervezgetés örömét hozta, hanem a biciklizés, mint új közös tevékenység, további élményeket is kiváltott. Egyfelől élvezeti forrásként jelent meg, ami a szabadság érzését adja, sőt, családi programmá nőtte ki magát; másfelől fizikális haszonnal is jár a testtartás és az érzékszervek működésének javítása formájában.
Beszélgetésünk során kliensemnek sikerült megragadnia azt a mozzanatot, mely elvezette őt odáig, hogy véglegesen felismerje: nem szeretne saját gyermeket, s ennek okát is képes megfogalmazni.
Identifikációs válság
H: (…) Ez egy paradoxon: az a tapasztalatom, hogy öregszik a testem, mégis a fiatalos tevékenységek felülírják ezt. Mert a befelé fordulás, amiről már beszéltem, magával hozza a visszatekintést a gyerekkorba, az pedig hozza a vágyat újra átélni bizonyos tevékenységeket. Ergo, az idővel a vágy és késztetés, hogy olyan tevékenységeket folytassak, mint fiatalon, megjelenik.
(…)
AO: Az élet délutánján érzed magad?
H: Ott. Talán, mert nincs gyerekem, hamarabb értem el az élet közepét. Most már az időskor felé érzem magam közelebb.
AO: Ezzel nekem azt is mondod, hogy lemondtál a gyerekvállalásról.
H: Két éve kaptam utoljára valakitől hegyi beszédet a gyerekvállalással kapcsolatban. Akkor úgy éreztem, O.K., ha lesz kinek, akkor szülök. De éppen akkor nem volt kinek és ez a két év, amíg lett párkapcsolatom megváltoztatta a döntésemet.
AO: Van végleges döntésed, jól értettem az előbb, ugye? Az a döntésed, hogy nem lesz gyereked. Mi változott benned, ami miatt erre jutottál?
H: A biológiai evolúció arra ösztönöz minket, hogy megújítsuk magunkat, vagyis nemzzünk utódokat. De rájöttem, hogy ez önzőség. Önző gének akarnak biztosan örökítést, fennmaradást. Emiatt a gondolat miatt jöttem rá, hogy hibás okból akartam gyereket. Mert a valóság az, hogy én még mindig gyerek vagyok, ezért nem lehet gyerekem.
AO: Nehezen tudok erre bármit mondani.
H: Nem is kell. Azért lett igényem a segítő beszélgetésre, mert gyerek vagyok, annak érzem magam, de ha a tükörbe nézek, egy öregedő nőt látok. Nem tudok mit kezdeni ezzel.
AO: Megkérdezhetem, hogy a párkapcsolat megléte egyáltalán nem változtatta meg benned a döntésedet a gyerekszüléssel kapcsolatban?
H: Nem. Sőt. Meglepő dolog alakult ki. A páromnak van két teenager lánya. Okulva a korábbi párkapcsolatomból, amiben kudarcot vallottam, mint pótanya, most kerültem a lányokkal a közös programokat. Meglepődve vettem észre, hogy ők viszont ragaszkodnak hozzá és az apjuknál el is érik, hogy sokat legyünk négyesben. Eleinte zavart, sőt dühös is voltam. Említettem, emlékszel, a biciklizés kapcsán kezdtünk közös programokba. Végül nem is tudom, mikor fordult meg. Hogy mikortól élveztem én is a társaságukat.
AO: Miket csináltok még együtt?
H: Leginkább shoppingolni szoktunk. A kisebbik, a 16 éves lett a stylistom. Csupa unisex ruhát választ nekem, és ettől még inkább visszakerültem a gyerekkoromba.
AO: Ezt nem értem. Nem kislányos ruhákat adtak rád?
H: A legkevésbé sem. Apám fiút várt. Sokáig nem is tudott velem mit kezdeni. Anyám tudatosan vagy öntudatlanul fiús ruhákba járatott, rövidre vágatta a hajamat. Innen jött a biciklizés is, mint kedvenc mozgás.
AO: Ezt nehéz szívvel hallgatom.
H: Ezért minden mindennel összefügg abban, ahogy élek: újra biciklizem, újra unisex ruhákba járok, és lányokkal lógok a hétvégeken.
AO: Ez akár még jó is lehet.
H: Jó is. Több jó oldala van. Például, hogy a mozgás egészséges, hogy van közös hobbink. Az öltözködésem kapcsán jó érzés, hogy a lányok törődnek a ruhatárammal, illetve velem. Úgy érzem, tettem egy lépést, hogy megtaláljam azt a stílust, ami illeszkedik a személyiségemhez.
AO: Milyen ez a személyiség?
H: Még nem tudom. Fiatalabbnak, de nem nőiesebbnek érzem magam. Fiatalabb unisex vagyok. Ahogy öltözködöm, az trendi, de nem nőies.
Mikor kliensem azt mondja, „belül nem érezzük magunkat annyinak, mint amennyinek látszunk.”, vagy amikor megtapasztalja, hogy teste öregszik, de a „fiatalos tevékenységek mégis felülírják ezt”, illetve hogy magát gyermeknek érzi, de a tükörben egy öregedő nőt lát, akkor valójában a benne zajló, öregedés okozta identifikációs krízisről tesz tanúbizonyságot. Ehhez járul továbbá az a „befelé fordulás”, a gyermekkori tevékenységek újraélésére vágya, ami végül személyiségének átmeneti infantilizálódásához (fiatalos tevékenységek végzésének vágya, például kerékpározás, vagy újbóli unisex öltözködés) vezet. Saját maga foglalja össze ennek jelentőségét: ő még mindig gyerek, ezért saját gyermeket sem vállalhat.
Dr. Süle Ferenc szerint azonban normális, hogy felnőtt korunkban is él bennünk egy belső gyerek, aki a fejlődés és a megújulás forrása, és aki általában az ősmagunk reprezentálása (Süle, 1996). Szerinte a saját gyermek biztosítja személyiségfejlődésünk lehetőségének egyik legteljesebb módját, miután bennük, a velük való empatizáláson keresztül a saját tudattalanunk proiciált tartalmaival is konfrontálódunk, ezáltal saját elakadásainkat a gyermekkel azonosulva és az egész egyedfejlődési folyamatot újra átélve számos érzelmi tapasztalatunkat korrigálni tudjuk (Süle, 1996). Meglátásom szerint ezen az úton is eredményezheti Hortenzia gyermeknélkülisége saját, korai öregedési krízisét.
A fenti beszélgetésrészlet arra is rámutat, hogy a gyermekkorból fennmaradt egyfajta bizonytalanság a nemi szereppel kapcsolatban, aminek kialakulására a gender-elmélettel utaltunk. Az újbóli unisex öltözködés ezt a gyermekkori nemi identitásbéli bizonytalanságot eleveníti fel, és támogatja a kliens gyermekkorba való visszatérését, ami végül identifikációs krízisébe torkollik. Személyiségfejlődésében épp ezért a jelen pillanatban is bizonytalanság jelentkezik nőiességével kapcsolatban („Fiatalabbnak, de nem nőiesebbnek érzem magam.”). Mindezt súlyosbítják az öregedéssel járó esztétikai és funkcióbéli változások, amelyek következtében a nőiesség látszatának fenntartására irányuló, fokozódóan költséges és időigényes törekvések nehézségei, mint a nemi szerepekhez kapcsolódó veszteségélmények is elmélyíthetik a kliens krízisét.
Intenzív kapcsolat a belső önvalóval – fiziológiai és érzelmi változások
A kliens számára a párkapcsolat vonzataként felmerülő kerékpározás egész mentalitását és érzelemvilágát megváltoztatta, sőt, egyfajta megoldást is kínált öregedési krízisére.
H: Eddig is tudtam, hogy a boldogság csak átmeneti állapot tud lenni, de részemről ez rendben is van. Úgy is tök furcsa volt, hogy van.
AO: Mármint, hogy van a boldogság az életedben?
H: Igen. Mármint volt. A libidóm csökken ugyanis, mert idővel úgy látom, vannak sokkal érdekesebb dolgok, mint a szex. Például megérteni, megfigyelni, vizsgálni a dolgokat. Bennem most két véglet a pillanatnyi boldogság illetve a teljesség megélése.
AO: Milyen a teljesség?
H: A teljesség, amikor belső önvalómmal intenzív kapcsolatban vagyok. Ilyenkor a lelkemet élem. Éjszaka arra ébredek, hogy sírok a maradéktalan boldogságtól. Emiatt, hogy a figyelmem máshol van, a libidóm csökken. Vagy fordítva van? A korral csökken a libidó és lesz figyelem, energia másra, többre? Én az előzőt érzem magamra igaznak.
AO: Beszélnél még erről?
H: Mostanában újra sokat olvasgatok. Például most Erich Frommtól olvasom A szeretet művészetét. Az a gondolat például nagyon megmaradt tőle, hogy szeretni művészet, éppen úgy, ahogy élni is művészet. Ami azt jelenti, hogy ha meg akarjuk tanulni, hogyan kell szeretni, ugyanúgy kell eljárnunk, mint amikor bármely más tevékenységet akarunk megtanulni.
AO: Ezt nem olvastam. De nem hangzik túl jól. ( Nevetünk.)
H: Ez egy paradoxon: az a tapasztalatom, hogy öregszik a testem, mégis a fiatalos tevékenységek felülírják ezt. Mert a befelé fordulás, amiről már beszéltem magával hozza a visszatekintést a gyerekkorba, az pedig hozza a vágyat újra átélni bizonyos tevékenységeket. Ergo, az idővel a vágy és késztetés, hogy olyan tevékenységeket folytassak, mint fiatalon, megjelenik.
AO: Ez érdekesen és izgalmasan hangzik. Milyen tevékenységet hoztál be emiatt a vágy miatt a jelen életedbe?
H: Például a biciklizést. Az előítélet magammal kapcsolatban megdőlt. Nem tudtam, hogy tudok biciklizni 70 kilométert. Ebből arra következtetésre jutottam, hogy a testem még mindig tele van energiával, de nincs kihívás, amiben megnyilvánulhatna. A mindennapi rutin nem igényli a teljes erőt, energiát. A bevezetett rendszeres mozgás, a sport boldogságot okoz.
AO: A boldogság érzése mellett milyen érzések jelennek meg még?
H: Megélem a szabadságot. Rájöttem, kell ez nekem és nem akarok lemondani róla a jövőben. Kész vagyok tenni ezért.
AO: Szóval rájöttél, hogy kell neked a szabadság és boldogság. Nem akarsz lemondani ezekről az újonnan felfedezett érzésekről és kész vagy aktívan tenni ezért a jövőben. Milyen tapasztalások jöttek be még az új mozgással, a biciklizéssel?
H: Fáj itt-ott, de dühből kitartó vagyok. A kitartás a felfedezéshez vezet, hogy nem vagyok olyan öreg, mint amit eddig tapasztaltam és gondoltam. Rájöttem, hogy a testemet ugyanúgy karban kell tartanom, mint az elmémet.
AO: Szóval az elmédet karban tartottad.
H: Igen. De a testemre eddig sajnáltam az időt. Mindig úgy éreztem, hogy a testi funkciók rengeteg időmet elveszik. Az evés, ivás, ezek beszerzése, a mosdóba járás, a gyógytorna és az alvás. Ezekre mind sajnáltam az időt. Úgy éltem meg, hogy vagyok én és van a testem. A testem akadályoz meg és megszakít abban, hogy elmélyedjek.
AO: Szóval az elmélyedés bent van és a tested kívülről kopogtat, hogy neki is kell ez-az.
H: Igen. De valahogy most elérkeztem az elfogadáshoz: a testem én vagyok. Karban kell tartanom, mert akkor tud szolgálni. Tapasztalás, hogy agyban dől el minden és az elmém irányítja a testemet. Ez egy körforgásnak látszik. Az elmém tudatosan szolgálja a testemet, gondoskodik róla, és a testem szolgál abban, hogy az elmém elmélyedhessen abban, ami érdekel, ami a munkám, amit fejlődésnek, tanulásnak, fontosnak gondolok.
AO: Van kedved ezt a körforgást felrajzolni?
H: Szívesen.
Igény: megoldásokat kell az elmének találnia 3 óránál
Feltárás: szükségletek, fájdalmak, elakadások, hiányok 6 óránál
Megoldás: az Elme irányítja a testemet 9 óránál
Megoldás megoldása: inspiráció, motiváció megjelenik, mert a testem energikus, így az elmém aktív 12 óránál.
AO: Ez nagyon átgondolt ábra és jól látható, amire rájöttél.
H: Köszönöm. Így jobb, hogy látom. Szóval eszerint akkor jöhetnek az inspiráló, motiváló gondolatok, késztetések, ha az elme észleli és megoldásokat talál arra nézve, hogy a test miben szenved hiányt és hátrányt. Ha ez megoldódott, akkor a figyelem újra a belső folyamatokra tud irányulni, mert nem köti le a fizikai elakadások kezelése és elviselése. Ha az elme szabad, nyitottá válik inspiráló és motiváló forrásokra.
Kliensem elmondásából kiderül, hogy fiziológiai szükségletei változóban vannak. Egyfelől a szexuális szükséglet, mint a Maslow-féle szükségletpiramis legalsó fokán elhelyezkedő fiziológiai szükségletek egyike, kezd háttérbe szorulni, hogy átadja a helyét valami magasabb rendű szükséglet kibontakozásának. Kliensemet ebben az időszakban az elmélyedés, a belső önvalójával való kapcsolat, a dolgok megfigyelése, a teljesség, és a „szeretet művészete” egyre mélyebben kezdik érdekelni. Eszerint a hiányalapú szükségletek felől elindult a növekedésalapú szükségletek felé, ami előfeltétele a végül önmegvalósításban végződő folyamatnak (Maslow, 1968). Szellemi tevékenységére vonatkozó újonnan felmerülő igényei egyben azt az eriksoni alapvetést is bizonyítják, hogy a személyiség fejlődése valóban nem áll meg a gyermekkor végén, hanem egész életen át tart.
Másfelől a fiziológiai folyamatokra mégis egyre több figyelem irányul, hiszen a kliens felfedezése szerint ez az alapja elméje szabadságának. Korábbi felfogásával ellentétben tehát hajlandó lesz testére (a testi hiányokra) ezentúl több figyelmet fordítani annak érdekében, hogy energikusabb teste egy aktívabb elmét tudjon inspirálni.
Az is egyértelműen kirajzolódik a kliens szavaiból, hogy a biciklizés egyfajta megoldásként szolgál az öregedéssel való leszámolásban. Ez az a tevékenység ugyanis, amely jelentős mennyiségű energiával tölti fel őt öregedési időszaka folyamán: megadja a felfedezést, hogy teste, korábbi feltételezésével ellentétben mégis energikus; a kikényszerített kitartás rávezette, hogy nem olyan öreg, mint gondolta; a sport konkrétan boldogságot okoz számára; a biciklizés által a szabadságot is képes megélni; illetve rámutat arra a tanulságra, hogy testét is karban kell tartania a harmónia érdekében.
A segítő beszélgetés konklúziói
A fenti állomások, mint egy hullámvasút vonalán hánykolódó kiskocsik rohantak egymás után. A fejlődési (a vasút emelkedő) szakaszán a kliens felfedezett valami új dolgot és annak megértése adta a fejlődés lehetőségét. Felfedezte saját visszatérését gyermekkori önmagához; éretlenségét a gyermekvállalásra, s az ellentmondást külső megjelenése és gyermeki késztetései között; a libidó csökkenését, illetve, hogy ennek igényei átadták a helyet valami másnak; s felfedezte, hogy a befelé fordulás és elmélyedés, az önvalójával való intenzív kapcsolat feltétele az, hogy a testére is odafigyeljen.
Elakadásokat akkor élt meg, amikor kettősséget fedezett fel az Itt és Most-ban. Például fiatalosabbnak ítéli magát, de nem nőiesebbnek. Igénye ébred a belső folyamatok figyelésére és érdekesebbnek találja magát, de ekkorra már a tükör egy hátrányosabb külsőt mutat.
Változás akkor jöhetett létre, amikor pontosan definiálni tudta, mi van most és mit szeretne helyette.
Az öregedés krízisei során egy sor új helyzethez kell alkalmazkodni a testi egészség védelmétől kezdve az önazonosság-tudat kimunkálásán át az új szerepek elfogadásáig. Hortenzia mindezen új helyzetekhez változóan képes alkalmazkodni. Jung arra figyelmezteti az idősödőket, hogy változtassák meg értékrendjüket az „élet delén”, mert a fiatalsághoz való görcsös ragaszkodás és a fiatalság szerepébe bújó magatartás természetellenes, ezért lelki természetük fellázad és krízisbe sodorja az öregedéssel nem szembenéző egyéneket. Hortenzia az öregedés külső látszatát bármi áron igyekszik leplezni, miközben a tükörből egy öregedő nő néz vissza rá. Identifikációs krízisét egyfelől ez okozhatja. Másfelől a gyermekkori tevékenységeihez való visszatérés arra utal, hogy megtagadja e krízissel való szembenézést, ezzel együtt a változást is, ami a krízisben rejlő egyik legnagyobb veszély.
A krízis feldolgozása érdekében mentálhigiénés segítő munkám törekvése az volt, hogy a kliens megfogalmazza azt a valós problémát, az életkrízist, ami a gyerekkorba visszavitt az öregedés észlelésével egy időben. Ennek érdekében időgörbén és grafikonban rögzítettük az életeseményeket, melyek értelmezése és újraértékelése jelentette a változás alapfeltételének, a jelen helyzet definiálásának és a probléma megfogalmazásának gyakorlati lehetőségét.
Kliensem számára megnyugtatónak és célravezetőnek bizonyult ez a fajta rendszerezés. Tudatosságának növekedése saját érzéseire és életirányítására vonatkozóan lehetővé tette a lezárási szakaszban a változás stratégiájának kidolgozását. Ennek keretében megfogalmazta azokat a fizikai és mentális tennivalókat, melyek segítik a jelen kor jó megélését és magukban hordozzák egy élhető időskor lehetőségét.
Együttműködésünk eredményét úgy értékelem, hogy kliensemnek az ítélkezésmentes, teljes elfogadás megtapasztalásával, a segítő beszélgetés empatikus és intim atmoszférájában lehetősége nyílt felismerni azokat a minőségeket, amik jellemzik őt ebben az életszakaszban, s a felismerést követően sikerült a változás felé engedni ezeket. A változás stratégiájának tudatos kidolgozása lehetővé tette, hogy tisztában legyen személyes elakadásaival, egészségi és fizikális hátrányaival, azok várható alakulásával és megoldásai legyenek ezekre.
Hortenzia egy negyvennégy éves tanár. Több hosszabb párkapcsolatban élt, de házasságot nem kötött és gyermekei sem születtek. Emiatt, hogy a családanya szerepe kimaradt az életéből, az öregedés, mint jelenség, valamint az attól való félelem hamarabb jelentek meg nála. A tény, hogy emberekkel foglalkozó értelmiségi, és az, hogy egyedülálló, élesebb megfelelési helyzetekbe hozza a mindennapokban azzal kapcsolatban, hogy külsejével hogyan hat az emberekre. Szintén emiatt a két statusza miatt az években kifejezett kornak nincs relevanciája az életében, mert a családi dinamika és annak változása nem hat mindennapi életének alakulására.
Hortenzia azért keresett meg, mert azt vette észre magán, hogy úgy él és viselkedik, mint kislány korában. Amikor elkezdtük az üléseket, határozottan egy nyolc éves kislányt láttam, nagy ijedt szemekkel szemben ülni velem. Nem tudta, hogyan tovább. Hiszen a korának megfelelő, társadalmilag elvárt kritériumoknak nem felelt meg. Még igazi szingli életet sem élt, mert napi 14 óra munka mellett semmi divatos programra nem volt ideje, sem kedve. Miközben a kislánykori szokásait fedezte fel az életében, a tükörbe nézve elkerülhetetlenül meg kellett fogalmaznia, hogy egy öregedő nőt lát. Az öregedés felfedezése az életében, illetve az ahhoz vezető út első jelei pedig mérhetetlen kétségbeeséssel töltötték el. Teljesen összezavarodott azzal kapcsolatban, hogy ki ő, hogyan kellene élnie. Amikor találkoztunk, éppen arra a konklúzióra jutott, hogy ő még nem nőtt fel és emiatt nem is szülhet gyereket.
Évek óta önismereti munkát végez, személyes terápiába jár, és számos alapvető kérdést válaszolt meg arról, ki is ő, hogyan van a szüleivel való kapcsolatában, milyen párkapcsolatban tudná magát elképzelni, illetve egy súlyos gondolatot fedezett fel arra vonatkozóan, hogy ő valójában nem akar gyereket szülni. Mindezen tényezők együttesen oda vezettek, hogy nagyobb tudatossággal és elvárásoktól mentesen tud élni. Ebben a letisztult, nyugodt megélési módban tudott teljes nyitottsággal lenni.
Hortenzia mindig pontos volt. Nagyon ritkán és időben jelezve változtatott csak időpontot. Beszélgetéseink közben egy, a falra ragasztott életút grafikonon jegyzeteket készítve dolgoztunk. A folyamat során az Erikson fejlődéspszichológiai elméletében kidolgozott nyolc életkori szakaszt figyelembe véve rendeztem az elhangzottakat a grafikonra. A falra ragasztott, nagyméretű grafikon segített Hortenziának összefüggéseket találnia egyes jelenségek ismétlődésében különböző életkorokban.
A biológiai öregedés észlelése, aggodalom a külső miatt
AO: Miben segíthetek szerinted?
H: Nem kell segíteni. Az, hogy ide jövök és hangosan struktúrába rakom, ami bennem forog, elég.
A kapcsolódásnak ezt a fajta képtelenségét sokszor éltem meg Hortenziával zajló beszélgetéseimben. E fenti két mondata azt mutatta meg nekem, hogy Hortenzia a legkisebb szerveződésű, két személyből álló csoportban sem engedi meg az összeolvadás vagy akár a mélyebb együttműködés lehetőségét. Buber egyik idézete leírja, hogyan érzem én magam a kapcsolatunkban: „Meglehet azonban, hogy embertársam, akit személyes valómmal megszólítok, s magamat adom neki, nem viszonozza közeledésemet, sőt, talán nem is érzékeli. A viszony azonban így is létrejön.” – mondja Buber (1999), bár csak az egyik pólusán áll a szabadon megnyílt, a másikat elfogadó s a maga elfogadására váró személy, aki befogadó gesztusa által valami módon közelebb került a másikhoz, mint önmagához, és megpillanthatja benne azt a személyt, aki önmaga megvalósításának igazi kalandjára még nem vállalkozik.
Kliensem az idősödés észlelését a testi elváltozásokon keresztül éli meg, ami megrémíti és elkeseríti. Ebben a kritikus helyzetben a tudatos rendszerezés azonban megnyugvást hoz számára.
H: … néha annyira elkeseredem. Most is el vagyok keseredve. Nehezen nézem, ahogy egyre több öregségi tünetet fedezek fel magamon. Mindennap gondoskodni kell arról, hogy prezentábilis legyek.
AO: Jó szó ez a prezentábilis. Így még nem hallottam.
H: Az angolban vannak nagyon hatásos szavak, amiket könnyű érteni és átvinni magyarba. Szóval emiatt, hogy kinézzek valahogy, foglalkoznom kell a részletekkel. Amiért először is dühös leszek. Néhány éve még a pisilésre is sajnáltam az időt és inkább nem ittam, most pedig ezer apró dologra kell gondolnom.
AO: Mit szólnál ahhoz, ha leltárba vennénk, mi mindenre kell gondolnod?
H: Ok, az jó. Megnyugtat, ha rendezem a sok cuccot magamban és magamon kívül…..ha már amúgy is magamon kívül vagyok. ( Nevetünk.)
Szóval, csoportosítsunk. Két fő csoportot hoznék létre, a testet és a fejet.
A test, bár nagyobb, kevesebb időt és pénzt igényel. A testen belül a következő alkategóriákat hoznám létre: egészség, fizikai erőnlét, esztétika (mint például testtartás), bőr. Ezeket tovább lehetne bontani, mint például az egészségen belül az ízületek, energia szint, stb.
AO: Ez eddig elég részletes. Ha tovább bontod a kategóriákat, nem lesz elég a hátralevő 50 év átnézni, mire kell figyelned. Nevetünk.
H: Igaz. Tehát az egészségre szerencsére most csak annyiban kell figyelnem, hogy évente elmenjek szűrővizsgálatra és beszedjem az étrend kiegészítőimet. A fizikai erőnlétemen sokat javított a biciklizés. Ez kihatott az esztétikára is, mert jobb a tartásom és lebarnultam. Összegezve a testem kontra öregedés ebben a stádiumban a testem előnyére mutat rá. Jól vagyok.
AO: Ez szuper. Szóval test kipipálva, öregség száműzve, de legalábbis elijesztve.
H: Igen. Ez tényleg jó. Eddig ezt sosem láttam így.
AO: Marad a fej.
H: A fejen belül a következő alkategóriákat hoznám létre: egészség (ezen belül alvás, mentális teljesítőképesség, hallás, látás, fogak állapota). Aztán az egészség mellett az esztétika (mint a smink, haj, bőr).
AO: Összegzem: fej, mint 2. főkategória, azon belül két alkategória, mint egészség, esztétika.
H: Igen. A fej egészségére szintén kihat a biciklizés. Jobban tudok aludni és emiatt napközben jobban tudok koncentrálni és dolgozni. A hajamra figyelnem kell. Nem szabad megvárnom, míg látszik az ősz lenövés. Hetente be kell száríttatnom és drágább termékeket kell vennem. Ez egy időigényes és költséges része a fejemnek.
Most eszembe jutott valami. Itt egy hasonló folyamat zajlik, mint amit múltkor felrajzoltam. Ahhoz, hogy elkerüljem az öregedés külső látszatát, költenem kell. Ahhoz, hogy költeni tudjak, dolgoznom kell. Ahhoz, hogy igényes és jól fizető munkát kapjak, ápoltnak és csinosnak kell lennem. Még egy ördögi kör.
AO: Úgy számolom, ez a harmadik ördögi kör, amit találtunk az öregedés problematikája körül.
H: Igen. Ez egyrészről marha érdekes. Másrészről megnyugtat, ahogy így rendszerezzük a dolgokat. Olyan, mintha a rendszerezés folyamatában a pelyva, vagyis az aggodalom kihullana.
AO: Örülök, hogy ezt érzed.
H: Ezt érzem. Jó ez a leltározás. Hol is tartottunk: Ja, igen. Minden leltár nélkül megelőlegezem a megállapítást, hogy a fejemen lévő bőr, vagyis az arc rendben- és szintentartása a legköltségesebb dolog az öregedés felé vezető úton.
AO: Én azt hiszem, inkább a fogak azok.
H: A fogak a fej kategórián belül az egészség és az esztétika alkategóriába is tartoznak. Valóban. Itt is van szűrés és rendszeres karbantartási költség is. És az idő haladtával ezek az összegek egyre nagyobbak lesznek. Visszatérve az arcra, havonta kell kozmetikushoz mennem és itt is igaz, hogy az idő múlásával egyre drágább termékeket kell vennem. Az utolsó alkategória az esztétikai. Gondolok itt a sminkre, ékszerekre, az öltözködés egy részére, amik mind költséget generálnak és időt igényelnek. És a szemüvegre, ami a látás kapcsán az egészséghez is tartozik.
AO: Itt eszembe jut, hogy a testnél, az esztétika alkategóriában jelentős szerepe van az öltözködésnek és ezt mindketten elfelejtettük.
H: Tényleg. De akkor most a végére értünk, nem?
AO: Igen. Hogy vagy most?
H: Nagyon jól. Jó rendszerezni, Megnyugtat.
Kliensem a test elváltozásait nem értékelte olyan súlyosnak, hiszen fizikai erőnlétén, illetve testi megjelenésén sokat javított a biciklizés. A fej elváltozásai már jobban aggasztják: a fogazat problémái, az érzékszervek állapotának romlása, a kollagén változásainak eredményeképpen fellépő ráncosodás, és más esztétikai veszteségek mind költségek, mind időbeosztás terén nehézségeket okoznak számára. Ezek megoldásáról, illetve palástolásáról azonban nem akar lemondani, mert részben munkahelyi kívánatosságára, részben hiúságára való tekintettel, saját szavait idézve el szeretné kerülni az öregedés külső látszatát. Ezzel az öregedés egyfajta hárítását prezentálja.
H: A nyugati kultúrákban tilos öregedni, nem lehet ősz hajad, mert leírnak. Egy nőnek a haj a koronája. Ha demonstrálod a korodat, például nem festeted a hajadat, hátrányba kerülsz. Úgy tekintenek rád, hogy igénytelen vagy, feladtad. És ez további projekciókhoz, előítéletekhez vezet, aminek az eredménye a hátrányos megkülönböztetés.
AO: Olyan, mintha hátrányos megkülönböztetésben éreznéd magad. Miközben én egy csinos, ápolt nőt látok. Nagyon szép barna hajad van. Láthatóan szereted az ékszereket és harmóniában viseled őket a ruháiddal.
H: Amiről beszélek, az az ageizmus. Vagyis az idősek hátrányos megkülönböztetése. A témának komoly irodalma van, egyetemeken, pszichológiai tanulmányokban egyre hangsúlyosabb téma. Másrészről belül nem érezzük magunkat annyinak, mint amennyinek látszunk.
AO: Vagyis úgy érzed, hogy a hátrányos megkülönböztetés veszélye bármikor bekövetkezhet?
H: Igen. Jelen van, kérdés, kit talál el. Éppen mikorra megérik az igény a belső folyamatok figyelésére és érdekesebbnek látom magam, addigra a tükör egy hátrányosabb külsőt mutat. Ez engem elbizonytalanít és megijeszt. Támadhatónak érzem magam.
AO: Tehát bár úgy látod, hogy az ageizmus még nem érint téged, aggodalommal tölt el, hogy bármikor utolérhet.
H: Pontosan. Ez egy paradoxon: az a tapasztalatom, hogy öregszik a testem, mégis a fiatalos tevékenységek felülírják ezt. Mert a befelé fordulás, amiről már beszéltem, magával hozza a visszatekintést a gyerekkorba, az pedig hozza a vágyat újra átélni bizonyos tevékenységeket. Ergo, az idővel a vágy és késztetés, hogy olyan tevékenységeket folytassak, mint fiatalon, megjelenik.
Amellett, hogy a kliens elismeri a társadalomnak az öregedés észlelésében betöltött szerepét, saját gondolkodását és cselekedeteit szubjektív valóságképe alakítja, függetlenül attól, hogy mások mit tartanak objektív valóságnak. Ez segíti vagy korlátozza abban, hogy eredményesen létezzen és működjön saját környezetében. Megjelenik ugyanakkor a félelem a szociális öregedéssel járó negatív megkülönböztetéstől.
A párkapcsolati megközelítés
AO: Jó látni újra. Nekem úgy tűnik, a megfiatalodási procedúra lankadatlanul zajlik.
H: Ó, tényleg látszik?
AO: Tényleg. Mi történt mióta nem találkoztunk?
H: Figyelem a párkapcsolatomat, illetve azt, hogy hogyan vagyok benne.
AO: Hogyan vagy benne, mit figyeltél meg?
H: Azt vettem észre, nekem fontos, hogy eszméket cseréljünk és megvitassunk dolgokat. Nekem nagyon fontos, hogy rendszeresen megoszthassam, ami foglalkoztat és nemcsak visszhangra, hanem új gondolatokra is leljek közben.
AO: Jól hangzik. És milyen az új kapcsolat?
H: Tanárember. A legfontosabb, hogy van egy közös hobbink, a biciklizés. A párkapcsolatról is szívesen beszélek majd később, de most még mindig a biciklizés hozta élmények töltenek el.
AO: Voltak új élmények, amelyek új érzelmeket okoztak?
H: Nagyon is. Olyan sok élményem van, hogy sokáig járok majd Hozzád. Most csak röviden: a közös tevékenység élménye, a tervezgetések élvezete és az együttműködés tapasztalása.
AO: Beszélj arról, amiről leginkább szeretnél.
H: Ami teljesen új élmény, hogy van valaki, akivel tervezgethetek. Az egyik tervezgetés eredménye az, hogy lett egy új biciklim. De nem egyszerűen megvettük, hanem együtt építettük fel. Na, jó, ez túlzás volt, mert igazából ő építette fel. Kikérdezgetett és annak alapján összegyűjtötte a megfelelő alkatrészeket a neten. Így most különleges biciklim van. Extra könnyű és extra gyors, árban fele, mintha készen vettük volna.
AO: Úgy látom, ez tényleg nagy örömmel tölt el.
H: Igen-igen. És a biciklizéshez tartozik a másik nagy élményem is. A tervezgetés élménye. Elkezdtük még a hidegebb napokban a tervezgetést arról, hogy hosszabb bicikli utakat teszünk tavasztól. Ennek kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy gyakorolni kell. Egyrészt a biciklizést, hogy egyre nagyobb távokat tehessünk meg, másrészt fel kell építeni a fizikai kondíciót. Ezeket be kell építeni a mindennapok rutinjába, ami szintén kihívás.
AO: És hogy sikerült?
H: Többé-kevésbé rendszeresre. A gyakorlások alkalmával kiderült, hogy a közös fizikai tevékenység után különlegesen jó a szex. Itt a korábbi körforgás újra megmutatkozik: csökkent libidóval nagyobb a befelé figyelés lehetősége, felfedezése annak, mire van igényem. Az igény kielégítésével, a biciklizéssel, mint fizikai tevékenységgel, a libidó visszatér.
AO: Nekem most ez úgy jelent meg, hogy vagy Te és van a biciklizés.
H: Tényleg. A biciklizés és én. Ugyanakkor ez egységélmény is. Jó együtt.
AO: Beszélj még erről!
H: Érdekes figyelni, mi történik a testemmel és velem. Egyrészt a biciklizés egy élvezeti forrás. A szabadság érzését adja. A testmozgás segít abban, hogy jobb legyen a tartásom. A hátfájásom csökkent, mert biciklizés közben kihúzom magam és a hátizmom is erősödik. Nagyon elkeserített korábban, hogy olvasószemüvegre lett szükségem. Biciklizés közben éppen az ellentétes érzelem, az öröm jár át. Olyan jó, hogy nem kell mindig szemüveg, csak olvasáshoz. Messze nagyon jól látok és ez biciklizés közben jobban kiderül, mint a városban, gyalogosan.
H: Miért jó még biciklizni?
AO: A barátommal, ahogy mondtam, ez egy közös tervezgetés tárgya. Közben a lányai is rájöttek, hogy ők is szeretnének néha velünk jönni. Úgyhogy ez egy új kapcsolódási forma is köztünk. Családi program. Ilyen nekem nem volt nagyon régóta.
Hortenzia körülbelül másfél évvel ezelőtt megismerkedett egy szintén pedagógus férfivel, aki nyolc évvel idősebb nála. A férfi öt éve elvált és két kamasz lánya van. Hortenzia eleinte úgy képzelte, hogy az ő kapcsolatukon kívül maradnak a gyerekek, mert anyjuk neveli őket és az apás hétvégekre szervezi majd a saját feladatait. A lányok azonban másképp gondolták, ami eleinte teljesen meglepő és elképzelhetetlen volt Hortenzia számára.
A párkapcsolat tehát nem csak önmagában a partneri viszony, az együttműködés és a közös tervezgetés örömét hozta, hanem a biciklizés, mint új közös tevékenység, további élményeket is kiváltott. Egyfelől élvezeti forrásként jelent meg, ami a szabadság érzését adja, sőt, családi programmá nőtte ki magát; másfelől fizikális haszonnal is jár a testtartás és az érzékszervek működésének javítása formájában.
Beszélgetésünk során kliensemnek sikerült megragadnia azt a mozzanatot, mely elvezette őt odáig, hogy véglegesen felismerje: nem szeretne saját gyermeket, s ennek okát is képes megfogalmazni.
Identifikációs válság
H: (…) Ez egy paradoxon: az a tapasztalatom, hogy öregszik a testem, mégis a fiatalos tevékenységek felülírják ezt. Mert a befelé fordulás, amiről már beszéltem, magával hozza a visszatekintést a gyerekkorba, az pedig hozza a vágyat újra átélni bizonyos tevékenységeket. Ergo, az idővel a vágy és késztetés, hogy olyan tevékenységeket folytassak, mint fiatalon, megjelenik.
(…)
AO: Az élet délutánján érzed magad?
H: Ott. Talán, mert nincs gyerekem, hamarabb értem el az élet közepét. Most már az időskor felé érzem magam közelebb.
AO: Ezzel nekem azt is mondod, hogy lemondtál a gyerekvállalásról.
H: Két éve kaptam utoljára valakitől hegyi beszédet a gyerekvállalással kapcsolatban. Akkor úgy éreztem, O.K., ha lesz kinek, akkor szülök. De éppen akkor nem volt kinek és ez a két év, amíg lett párkapcsolatom megváltoztatta a döntésemet.
AO: Van végleges döntésed, jól értettem az előbb, ugye? Az a döntésed, hogy nem lesz gyereked. Mi változott benned, ami miatt erre jutottál?
H: A biológiai evolúció arra ösztönöz minket, hogy megújítsuk magunkat, vagyis nemzzünk utódokat. De rájöttem, hogy ez önzőség. Önző gének akarnak biztosan örökítést, fennmaradást. Emiatt a gondolat miatt jöttem rá, hogy hibás okból akartam gyereket. Mert a valóság az, hogy én még mindig gyerek vagyok, ezért nem lehet gyerekem.
AO: Nehezen tudok erre bármit mondani.
H: Nem is kell. Azért lett igényem a segítő beszélgetésre, mert gyerek vagyok, annak érzem magam, de ha a tükörbe nézek, egy öregedő nőt látok. Nem tudok mit kezdeni ezzel.
AO: Megkérdezhetem, hogy a párkapcsolat megléte egyáltalán nem változtatta meg benned a döntésedet a gyerekszüléssel kapcsolatban?
H: Nem. Sőt. Meglepő dolog alakult ki. A páromnak van két teenager lánya. Okulva a korábbi párkapcsolatomból, amiben kudarcot vallottam, mint pótanya, most kerültem a lányokkal a közös programokat. Meglepődve vettem észre, hogy ők viszont ragaszkodnak hozzá és az apjuknál el is érik, hogy sokat legyünk négyesben. Eleinte zavart, sőt dühös is voltam. Említettem, emlékszel, a biciklizés kapcsán kezdtünk közös programokba. Végül nem is tudom, mikor fordult meg. Hogy mikortól élveztem én is a társaságukat.
AO: Miket csináltok még együtt?
H: Leginkább shoppingolni szoktunk. A kisebbik, a 16 éves lett a stylistom. Csupa unisex ruhát választ nekem, és ettől még inkább visszakerültem a gyerekkoromba.
AO: Ezt nem értem. Nem kislányos ruhákat adtak rád?
H: A legkevésbé sem. Apám fiút várt. Sokáig nem is tudott velem mit kezdeni. Anyám tudatosan vagy öntudatlanul fiús ruhákba járatott, rövidre vágatta a hajamat. Innen jött a biciklizés is, mint kedvenc mozgás.
AO: Ezt nehéz szívvel hallgatom.
H: Ezért minden mindennel összefügg abban, ahogy élek: újra biciklizem, újra unisex ruhákba járok, és lányokkal lógok a hétvégeken.
AO: Ez akár még jó is lehet.
H: Jó is. Több jó oldala van. Például, hogy a mozgás egészséges, hogy van közös hobbink. Az öltözködésem kapcsán jó érzés, hogy a lányok törődnek a ruhatárammal, illetve velem. Úgy érzem, tettem egy lépést, hogy megtaláljam azt a stílust, ami illeszkedik a személyiségemhez.
AO: Milyen ez a személyiség?
H: Még nem tudom. Fiatalabbnak, de nem nőiesebbnek érzem magam. Fiatalabb unisex vagyok. Ahogy öltözködöm, az trendi, de nem nőies.
Mikor kliensem azt mondja, „belül nem érezzük magunkat annyinak, mint amennyinek látszunk.”, vagy amikor megtapasztalja, hogy teste öregszik, de a „fiatalos tevékenységek mégis felülírják ezt”, illetve hogy magát gyermeknek érzi, de a tükörben egy öregedő nőt lát, akkor valójában a benne zajló, öregedés okozta identifikációs krízisről tesz tanúbizonyságot. Ehhez járul továbbá az a „befelé fordulás”, a gyermekkori tevékenységek újraélésére vágya, ami végül személyiségének átmeneti infantilizálódásához (fiatalos tevékenységek végzésének vágya, például kerékpározás, vagy újbóli unisex öltözködés) vezet. Saját maga foglalja össze ennek jelentőségét: ő még mindig gyerek, ezért saját gyermeket sem vállalhat.
Dr. Süle Ferenc szerint azonban normális, hogy felnőtt korunkban is él bennünk egy belső gyerek, aki a fejlődés és a megújulás forrása, és aki általában az ősmagunk reprezentálása (Süle, 1996). Szerinte a saját gyermek biztosítja személyiségfejlődésünk lehetőségének egyik legteljesebb módját, miután bennük, a velük való empatizáláson keresztül a saját tudattalanunk proiciált tartalmaival is konfrontálódunk, ezáltal saját elakadásainkat a gyermekkel azonosulva és az egész egyedfejlődési folyamatot újra átélve számos érzelmi tapasztalatunkat korrigálni tudjuk (Süle, 1996). Meglátásom szerint ezen az úton is eredményezheti Hortenzia gyermeknélkülisége saját, korai öregedési krízisét.
A fenti beszélgetésrészlet arra is rámutat, hogy a gyermekkorból fennmaradt egyfajta bizonytalanság a nemi szereppel kapcsolatban, aminek kialakulására a gender-elmélettel utaltunk. Az újbóli unisex öltözködés ezt a gyermekkori nemi identitásbéli bizonytalanságot eleveníti fel, és támogatja a kliens gyermekkorba való visszatérését, ami végül identifikációs krízisébe torkollik. Személyiségfejlődésében épp ezért a jelen pillanatban is bizonytalanság jelentkezik nőiességével kapcsolatban („Fiatalabbnak, de nem nőiesebbnek érzem magam.”). Mindezt súlyosbítják az öregedéssel járó esztétikai és funkcióbéli változások, amelyek következtében a nőiesség látszatának fenntartására irányuló, fokozódóan költséges és időigényes törekvések nehézségei, mint a nemi szerepekhez kapcsolódó veszteségélmények is elmélyíthetik a kliens krízisét.
Intenzív kapcsolat a belső önvalóval – fiziológiai és érzelmi változások
A kliens számára a párkapcsolat vonzataként felmerülő kerékpározás egész mentalitását és érzelemvilágát megváltoztatta, sőt, egyfajta megoldást is kínált öregedési krízisére.
H: Eddig is tudtam, hogy a boldogság csak átmeneti állapot tud lenni, de részemről ez rendben is van. Úgy is tök furcsa volt, hogy van.
AO: Mármint, hogy van a boldogság az életedben?
H: Igen. Mármint volt. A libidóm csökken ugyanis, mert idővel úgy látom, vannak sokkal érdekesebb dolgok, mint a szex. Például megérteni, megfigyelni, vizsgálni a dolgokat. Bennem most két véglet a pillanatnyi boldogság illetve a teljesség megélése.
AO: Milyen a teljesség?
H: A teljesség, amikor belső önvalómmal intenzív kapcsolatban vagyok. Ilyenkor a lelkemet élem. Éjszaka arra ébredek, hogy sírok a maradéktalan boldogságtól. Emiatt, hogy a figyelmem máshol van, a libidóm csökken. Vagy fordítva van? A korral csökken a libidó és lesz figyelem, energia másra, többre? Én az előzőt érzem magamra igaznak.
AO: Beszélnél még erről?
H: Mostanában újra sokat olvasgatok. Például most Erich Frommtól olvasom A szeretet művészetét. Az a gondolat például nagyon megmaradt tőle, hogy szeretni művészet, éppen úgy, ahogy élni is művészet. Ami azt jelenti, hogy ha meg akarjuk tanulni, hogyan kell szeretni, ugyanúgy kell eljárnunk, mint amikor bármely más tevékenységet akarunk megtanulni.
AO: Ezt nem olvastam. De nem hangzik túl jól. ( Nevetünk.)
H: Ez egy paradoxon: az a tapasztalatom, hogy öregszik a testem, mégis a fiatalos tevékenységek felülírják ezt. Mert a befelé fordulás, amiről már beszéltem magával hozza a visszatekintést a gyerekkorba, az pedig hozza a vágyat újra átélni bizonyos tevékenységeket. Ergo, az idővel a vágy és késztetés, hogy olyan tevékenységeket folytassak, mint fiatalon, megjelenik.
AO: Ez érdekesen és izgalmasan hangzik. Milyen tevékenységet hoztál be emiatt a vágy miatt a jelen életedbe?
H: Például a biciklizést. Az előítélet magammal kapcsolatban megdőlt. Nem tudtam, hogy tudok biciklizni 70 kilométert. Ebből arra következtetésre jutottam, hogy a testem még mindig tele van energiával, de nincs kihívás, amiben megnyilvánulhatna. A mindennapi rutin nem igényli a teljes erőt, energiát. A bevezetett rendszeres mozgás, a sport boldogságot okoz.
AO: A boldogság érzése mellett milyen érzések jelennek meg még?
H: Megélem a szabadságot. Rájöttem, kell ez nekem és nem akarok lemondani róla a jövőben. Kész vagyok tenni ezért.
AO: Szóval rájöttél, hogy kell neked a szabadság és boldogság. Nem akarsz lemondani ezekről az újonnan felfedezett érzésekről és kész vagy aktívan tenni ezért a jövőben. Milyen tapasztalások jöttek be még az új mozgással, a biciklizéssel?
H: Fáj itt-ott, de dühből kitartó vagyok. A kitartás a felfedezéshez vezet, hogy nem vagyok olyan öreg, mint amit eddig tapasztaltam és gondoltam. Rájöttem, hogy a testemet ugyanúgy karban kell tartanom, mint az elmémet.
AO: Szóval az elmédet karban tartottad.
H: Igen. De a testemre eddig sajnáltam az időt. Mindig úgy éreztem, hogy a testi funkciók rengeteg időmet elveszik. Az evés, ivás, ezek beszerzése, a mosdóba járás, a gyógytorna és az alvás. Ezekre mind sajnáltam az időt. Úgy éltem meg, hogy vagyok én és van a testem. A testem akadályoz meg és megszakít abban, hogy elmélyedjek.
AO: Szóval az elmélyedés bent van és a tested kívülről kopogtat, hogy neki is kell ez-az.
H: Igen. De valahogy most elérkeztem az elfogadáshoz: a testem én vagyok. Karban kell tartanom, mert akkor tud szolgálni. Tapasztalás, hogy agyban dől el minden és az elmém irányítja a testemet. Ez egy körforgásnak látszik. Az elmém tudatosan szolgálja a testemet, gondoskodik róla, és a testem szolgál abban, hogy az elmém elmélyedhessen abban, ami érdekel, ami a munkám, amit fejlődésnek, tanulásnak, fontosnak gondolok.
AO: Van kedved ezt a körforgást felrajzolni?
H: Szívesen.
Igény: megoldásokat kell az elmének találnia 3 óránál
Feltárás: szükségletek, fájdalmak, elakadások, hiányok 6 óránál
Megoldás: az Elme irányítja a testemet 9 óránál
Megoldás megoldása: inspiráció, motiváció megjelenik, mert a testem energikus, így az elmém aktív 12 óránál.
AO: Ez nagyon átgondolt ábra és jól látható, amire rájöttél.
H: Köszönöm. Így jobb, hogy látom. Szóval eszerint akkor jöhetnek az inspiráló, motiváló gondolatok, késztetések, ha az elme észleli és megoldásokat talál arra nézve, hogy a test miben szenved hiányt és hátrányt. Ha ez megoldódott, akkor a figyelem újra a belső folyamatokra tud irányulni, mert nem köti le a fizikai elakadások kezelése és elviselése. Ha az elme szabad, nyitottá válik inspiráló és motiváló forrásokra.
Kliensem elmondásából kiderül, hogy fiziológiai szükségletei változóban vannak. Egyfelől a szexuális szükséglet, mint a Maslow-féle szükségletpiramis legalsó fokán elhelyezkedő fiziológiai szükségletek egyike, kezd háttérbe szorulni, hogy átadja a helyét valami magasabb rendű szükséglet kibontakozásának. Kliensemet ebben az időszakban az elmélyedés, a belső önvalójával való kapcsolat, a dolgok megfigyelése, a teljesség, és a „szeretet művészete” egyre mélyebben kezdik érdekelni. Eszerint a hiányalapú szükségletek felől elindult a növekedésalapú szükségletek felé, ami előfeltétele a végül önmegvalósításban végződő folyamatnak (Maslow, 1968). Szellemi tevékenységére vonatkozó újonnan felmerülő igényei egyben azt az eriksoni alapvetést is bizonyítják, hogy a személyiség fejlődése valóban nem áll meg a gyermekkor végén, hanem egész életen át tart.
Másfelől a fiziológiai folyamatokra mégis egyre több figyelem irányul, hiszen a kliens felfedezése szerint ez az alapja elméje szabadságának. Korábbi felfogásával ellentétben tehát hajlandó lesz testére (a testi hiányokra) ezentúl több figyelmet fordítani annak érdekében, hogy energikusabb teste egy aktívabb elmét tudjon inspirálni.
Az is egyértelműen kirajzolódik a kliens szavaiból, hogy a biciklizés egyfajta megoldásként szolgál az öregedéssel való leszámolásban. Ez az a tevékenység ugyanis, amely jelentős mennyiségű energiával tölti fel őt öregedési időszaka folyamán: megadja a felfedezést, hogy teste, korábbi feltételezésével ellentétben mégis energikus; a kikényszerített kitartás rávezette, hogy nem olyan öreg, mint gondolta; a sport konkrétan boldogságot okoz számára; a biciklizés által a szabadságot is képes megélni; illetve rámutat arra a tanulságra, hogy testét is karban kell tartania a harmónia érdekében.
A segítő beszélgetés konklúziói
A fenti állomások, mint egy hullámvasút vonalán hánykolódó kiskocsik rohantak egymás után. A fejlődési (a vasút emelkedő) szakaszán a kliens felfedezett valami új dolgot és annak megértése adta a fejlődés lehetőségét. Felfedezte saját visszatérését gyermekkori önmagához; éretlenségét a gyermekvállalásra, s az ellentmondást külső megjelenése és gyermeki késztetései között; a libidó csökkenését, illetve, hogy ennek igényei átadták a helyet valami másnak; s felfedezte, hogy a befelé fordulás és elmélyedés, az önvalójával való intenzív kapcsolat feltétele az, hogy a testére is odafigyeljen.
Elakadásokat akkor élt meg, amikor kettősséget fedezett fel az Itt és Most-ban. Például fiatalosabbnak ítéli magát, de nem nőiesebbnek. Igénye ébred a belső folyamatok figyelésére és érdekesebbnek találja magát, de ekkorra már a tükör egy hátrányosabb külsőt mutat.
Változás akkor jöhetett létre, amikor pontosan definiálni tudta, mi van most és mit szeretne helyette.
Az öregedés krízisei során egy sor új helyzethez kell alkalmazkodni a testi egészség védelmétől kezdve az önazonosság-tudat kimunkálásán át az új szerepek elfogadásáig. Hortenzia mindezen új helyzetekhez változóan képes alkalmazkodni. Jung arra figyelmezteti az idősödőket, hogy változtassák meg értékrendjüket az „élet delén”, mert a fiatalsághoz való görcsös ragaszkodás és a fiatalság szerepébe bújó magatartás természetellenes, ezért lelki természetük fellázad és krízisbe sodorja az öregedéssel nem szembenéző egyéneket. Hortenzia az öregedés külső látszatát bármi áron igyekszik leplezni, miközben a tükörből egy öregedő nő néz vissza rá. Identifikációs krízisét egyfelől ez okozhatja. Másfelől a gyermekkori tevékenységeihez való visszatérés arra utal, hogy megtagadja e krízissel való szembenézést, ezzel együtt a változást is, ami a krízisben rejlő egyik legnagyobb veszély.
A krízis feldolgozása érdekében mentálhigiénés segítő munkám törekvése az volt, hogy a kliens megfogalmazza azt a valós problémát, az életkrízist, ami a gyerekkorba visszavitt az öregedés észlelésével egy időben. Ennek érdekében időgörbén és grafikonban rögzítettük az életeseményeket, melyek értelmezése és újraértékelése jelentette a változás alapfeltételének, a jelen helyzet definiálásának és a probléma megfogalmazásának gyakorlati lehetőségét.
Kliensem számára megnyugtatónak és célravezetőnek bizonyult ez a fajta rendszerezés. Tudatosságának növekedése saját érzéseire és életirányítására vonatkozóan lehetővé tette a lezárási szakaszban a változás stratégiájának kidolgozását. Ennek keretében megfogalmazta azokat a fizikai és mentális tennivalókat, melyek segítik a jelen kor jó megélését és magukban hordozzák egy élhető időskor lehetőségét.
Együttműködésünk eredményét úgy értékelem, hogy kliensemnek az ítélkezésmentes, teljes elfogadás megtapasztalásával, a segítő beszélgetés empatikus és intim atmoszférájában lehetősége nyílt felismerni azokat a minőségeket, amik jellemzik őt ebben az életszakaszban, s a felismerést követően sikerült a változás felé engedni ezeket. A változás stratégiájának tudatos kidolgozása lehetővé tette, hogy tisztában legyen személyes elakadásaival, egészségi és fizikális hátrányaival, azok várható alakulásával és megoldásai legyenek ezekre.
Szexualitás
Karrier
Pénzügyi válság

Forrás: Peter Cole & Daisy Reese
Valós Én, Valódi Gazdagság
Antal Lívia, Olivia
2017
Forrás: True Self, True Wealth – A pathway to prosperity,
Peter Cole és Daisy Reese munkája,
Beyond Words edition, 2007
Fordított: Antal Lívia, Olivia
“A munka legfontosabb része a kezdet.” – Platón
Hogyan definiáljuk a pénzügyi sikert? Minden személynek vannak céljai és értékei, melyek meglehetősen személyesek. A valódi gazdagságról teljesen más lehet az elképzelésed, mint másoknak. Végül is ez a valós éned visszatükrözése. Talán van elképzelésed egy kényelmesebb otthonról, a gyerekeidnek nagyszerű oktatásról vagy csak egyszerűen szeretnéd jobban érteni a megfelelő pénzkezelést és befektetést. Bármi is az elképzelésed a valódi gazdagságról, elérheted azt.
Ahogy folynak a tanulmányaink sok tudásra, jártasságra szert teszünk, de ritkán tanítják meg nekünk, hogy hogyan foglalkozzunk a pénzzel. Sokunk úgy megy keresztül az egész életén, hogy rögtönöz és a nyugdíjhoz közel veszi csak észre, hogy nem megfelelően tervezett.
Ez a könyv arra jött létre, hogy megtörje a generációkon átívelő pénzügyi tudatlanság körét. Arra invitállak, hogy tegyél egy izgalmas utazást velem a pénzügyi tudás és magabiztosság felé. Az utad kifizetődő lesz személyes és spirituális értelemben, ami jóval túlmutat a pénzügyi sikeren, mivel igazából a valós éned feltárásával fogod megtalálni a valódi gazdagságot.
Ahogy ránézünk valakinek a pénzügyeire, abból következtetünk a személyiségére.
Ahogy az életedet éled, amit magadról gondolsz, az tükröződik a pénzhez való viszonyodban is. Ahogy megkeresed, ahogy félreteszed, ahogy elköltöd vagy ahogy befekteted. Hogy minél magabiztosabb és pénzügyileg sikeresebb legyél, ismerned kell magadat is és a pénzügyek mibenlétét.
Sokan azok közül, akik elköteleződtek a lelki fejlődés iránt azzal a tévhittel élik az életüket, hogy a pénzügyekkel foglalkozni felületes. Ha ebben a világban gyümölcsöző életet szeretnénk élni és hozzájárulni mások életéhez, fontos, hogy felelősségteljesen viszonyuljunkaz anyagiakhoz is.
A fizikai, mentális, lelki és gazdasági énjeink egymástól elválaszthatatlanok. Gondoljunk úgy a pénzre, mint az energia egy formájára, ami folyamatosan ki – és befolyik az életünkben. Ha ezt a pszichológiai gátakkal akadályozod, akkor ezt az áramlást megállítod. Azáltal, hogy a pénzzel kapcsolatos mintáidat és érzéseidet felfeded, engeded, hogy a pénz ki- és befollyon és megteremtheted az egyensúlyt a pénzügyi életedben.
A Valós Én Valódi Gazdagság munka térképet ad ahhoz, hogy eljuss a következő dolgok magasabb megértéséhez:
- Viszonyod a pénzhez és a szerep, amit a pénz az életedben játszik.
- A pénz jelentése az é
- Stratégiák a sikeres pénzkezeléshez és vagyon építéshez az életed folyamán.
“Álmokban és szeretetben semmi sem lehetetlen.”
A workshop alapja a Valós Én, Valódi Gazdagság című amerikai pszichológiai tanulmány könyv, amelynek szerzője egy házaspár. A férj, peter Cole pénzügyi befektetőként, a feleség, daisy Reese pszichoterapeutaként dolgoztak, majd az életük egy pontján mindketten Gestalt terapeutaként képződtek és azóta is sikeresen működnek. A könyv a kliens munkáikban zajlott megfigyeléseik alapján kidolgozott 1o pénzügyi mintázat köré szerveződik, a mintázatok pszichológiai hátterét magyarázza és megoldásokat kínál. A könyv első részével fogunk mi foglalkozni, mert a második rész az amerikai társadalomban ismert pénzügyi megoldásokhoz ad tanácsokat, amelyek nehezen lennének Magyarországra átfordíthatóak.
1. rész: A Valós Én, amely a boldogulásod, az érzelmi és lelki dimenzióival foglalkozik.
Megismered az egyéni pénzügyi lélektanodat. Ahogy mélyül önmagad megértése és folyik régi mintáid, rossz érzéseid, tudatalatti fehér foltjaid és pénzügyi mintáid kibogozása, úgy leszel egyre magabiztosabb a pénzzel kapcsolatban. A pénzügyi döntéseid jobban informáltak, kevésbé érzelmi alapúak lesznek és jobban fognak téged szolgálni.
2. Rész: Valódi Gazdagság, amely útmutatást nyújt ahhoz, hogy elindulj a jóllét felé, bölcs és magabiztos legyél. Meg fogjuk a Valódi Gazdagzás 6 pillérét:
- Okos befektetés
- Az otthonod a tulajdonod
- Magabiztos pénzkeresés
- Tudatos költés és hitel
- Megfelelő biztosítás
- Bölcs tervezés
“Ahogy értelmezzük a pénzt, amilyen interakcióban állunk vele, ott van az igazi turpisság és itt igazi lehetőséget találunk önmegismerésre és személyes átalakulásra.” – Lynne Twist
A Valós Én, Valódi Gazdagság workshop integrált és érzelmileg átélt megközelítést ad a pénzügyi megerősödésedhez. Az a célom, hogy támogassalak abban, hogy az érzelmi, lelki és gyakorlati kapcsolatod a pénzzel átalakuljon.
Miért elengedhetetlen a pszichológiailag informatív Pénz Könyv
( ami a Te füzeted)
Mégha van is gyakorlati tudásod a pénzről és a befektetésről, nagyon is valószínű, hogy hozhatsz rossz pénzügyi döntéseket, ha nem érted a pénzügyi lelki működésedet-lélektanodat. Láttunk már máskülönben jól informált befektetőket, akik buta pénzügyi döntéseket hoztak érzelmi fehérfoltjaik miatt.
Ez a munka nemcsak egyéneket érint, de családokat is – és a hatása-öröksége generációkon keresztül folytatódik. Nem számít, hogy milyen sok vagy milyen kevés pénze volt a családodnak, a pénz erőteljes szerepet játszott a családi történeted alakulásában. Egy olyan világban, amelyet erősen meghatároz a pénz, meghatározó téma a családi életben. Mik voltak a családi szabályok a pénzzel kapcsolatban? A családod hogyan defíniálta a sikert? A szüleidnek milyen pénzügyi céljai voltak maguk és gyermekei számára? Ahogy az ilyen kérdésekre válaszolsz, ki fog rajzolódni a pénzügyi mintázatod.
“A változás tudatosságon és aktív választásokon keresztül valósul meg. “– Joseph C. Zinker PHD
Miért nem elég egy érzelmileg informatív Pénz Könyv?
A pénzügyi mintázatokkal való foglalatosság és a pénzzel való kapcsolatod gyógyítása új magabiztosságot fog hozni a pénzügyeid kezelésében. Azonban itt nem állhatunk meg, mert az érzelmi és a régi mintázatok feloldása csak akkor hasznos, ha tudod, hogy hogyan alkalmazd hatékonyan az élet pénzügyi kihívásai során. Ezen a ponton a feladat elmozdul a cselekvés irányába a befektetési és más típusú pénzügyi kihívások tekintetében.
Itt az idő a növekedésre – Vagyonban és Bölcsességben
Nemcsak olyan információt ajánlunk, ami nemcsak pénzügyileg egészséges, elfogadott pszichológiai elméleteken alapszik. Ha ezeket az elméleteket gyakorlatba ülteted, kézzelfogható változásokat fogsz észrevenni a pénzzel kapcsolatos pszichológiai reakcióidban, kevesebb szorongást tapasztalsz a pénzügyek körül, jobban be tudsz osztani és úton leszel afelé, hogy létrehozd a Valódi Gazdagságot. Ahogy erősíted a Gazdasági Énedet, úgy fogsz növekedni bölcsességben, kreativitásban.
“Nem kapjuk a bölcsességet, önmagunk számára kell felfedeznünk egy olyan utazás során, amit senki nem tehet meg helyettünk vagy spórolhatja meg nekünk.” – Marcel Proust
1. Rész – Valós ÉN
A Gazdasági Éned
“A tegnap csupán álom,
A holnap nem több, mint látomás,
Minden tegnap a boldogság álma,
Minden holnap csak remény csillogása.
Vigyázz ezért, hogy mit kezdesz a máddal!” – Sankskrit vers
Ki vagy Te? Ez nevetségesen egyszerű kérdésnek tűnhet, de most arra kérlek, hogy fontold meg a választ mélységében.
A Te Éned legalább 4 dimenzióban működik. Ahhoz, hogy boldog, egészséges emberi lények legyünk, fontos figyelmet fordítani mindegyik dimenzióra:
- fizikai én
- érzelmi én
- lelki én
- gazdasági én
A fizikai éned az pontosan az, mint a te fizikai tested. Hogy jól működjön szüksége van megfelelő táplálékra, friss levegőre, mozgásra és elégséges pihenésre.
Az érzelmi éned az a részed, ami érzelmekkel reagál az emberekre és szituációkra, akikkel nap mint nap találkozol. Ez neked az a részed, amit meg kell érteni ahhoz, hogy szeretetet adjál és kapjál.
A lelki éned azon a helyen él, ahol kapcsolódsz az emberiséghez, a világhoz, az univerzumhoz. Ez a rész reagál a szépségre és magában foglalja az életed magasabb célját.
A gazdasági éned az a részed, amire eddig lehet, hogy kevesebb figyelmet fordítottál. Ez kapcsol a pénz és pénzügyek világához.
Ennek a workshopnak az a célja, hogy segítsen a gazdasági éned jobb működésében. Ez az éned olyan területeken mutatkozk meg, mint karrier építés, befektetés, készpénz áramlás, nyugdíj tervezés, költekezés és adósságok kezelése. Valamint hatékonyan kezeli a sok kapcsolatot, ami befolyásolja a pénzügyi jólétünket. Az énnek ez a dimenziója olyan sebektől szenvedhet, melyek gyerekkorban eredő káros viselkedés minták és szerepek okoznak. Ezeket a káros magatartás mintákat Pénzügyi Mintázatnak nevezzük, és később beazonosíthatod a mintázatodat, ami leírja a kapcsolatodat a pénzzel. Azáltal és megérted a gazdasági énedet és pénzügyi mintázatodat magabiztossá válsz a pénzügyi életedben. Ezzel a tudással a gazdasági éned képes részese lenni a szabadon áramló pénzügyi folyamatok energiájának.
Az, hogy a gazdasági éned teljes kapacitással működik-e, az részben tőled függ. Egy alapvető elem a álmodozás és vágyakozás. Ahogy a szexualitás megélése a fizikai éned egy funkciója, úgy a gazdasági éned funkciója a vágyakozás. Ahhoz, hogy a szex kielégítő legyen és élvezetes nem fontos, hogy gyerekszüléshez vezessen. Ahhoz, hogy a vágyakozás kielégítő és élvezetes legyen, nem szükséges, hogy realitáson alapuljon, vagy konkrét cselekvéshez vezessen. Úgy tekinthetsz a vágyakozásra, mint egy módra, ami felnyitja a kreativitásodat és kitágítja a horizontodat. Az igaz, hogy a vágyakozástól még nem történik meg valami, de az is igaz, hogy ha nincsenek álmaid nehéz az álmokat megvalósítani. A kívánságaidnak lehet transzformáló alkímiai ereje, ha táplálod őket.
“A képzelet fontosabb, mint a tudás.” – Einstein
Szuperego támadások
Mit értünk Szuperego alatt? Ebben a kontextusban egy olyan büntető és kritikus “szülőnek” a hangjára utal, ami újra és újra lejátszódik a fejedben. Ez a hang lehet valamelyik szülődé, tanáré, edződé, lelkészé, vagy más szimbolikus alaké a gyerekkorodból. Könnyen felismerheted ezt a hangot, mert
- kivétel nélkül negatív
- anélkül kritizál, hogy más alternatívát ajánlana
- az erőfeszítéseidet inkább támadja, mint támogatja
- benne hagy a tehetetlenség és szégyen érzésében
Szuperego támadások általában akkor ütnek be, amikor a legsérülékenyebbek vagyunk, amikor valami újat próbálunk, amikor kockázatot vállalunk vagy éppen felfedjük az érzéseinket például. (PL váláskor, exisztenciális krízisben)
Ha nem cselekszünk gyorsan, a Szuperego támadás lebéníthat minket és megakadályozhat a haladásban. Mint minden zaklató, a Szuperego szereti üldözni a félénkeket, de gyorsan visszakozik, ha erővel találkozik. A saját stílusodtól és a Szuperegod stílusától függően különböző típusú reakciók közül választhatsz:
Humoros – kösz, hogy megosztottad velem, én is szeretlek
Heves -elég volt, hagyd abba
Elutasító – Ja, ja, megint itt vagyunk
Függetlenül attól, hogy melyik megközelítés működik nálad a Szuperegodra való erős reagálás idővel egyre kevésbé teszi destruktívvá. Egy erős válasz a sebezhető énednek is segíteni fog abban, hogy eléggé biztonságban érezze magát további kockázat vállaláshoz.
“ A sors beteljesíti a kívánságainkat, de a saját módján azért, hogy a kívánságainkon túlmutató dolgot adjon.” – Goethe
A pénz és annak érzelmi jelentése
Mint a legtöbb fontos dolog az életben, a pénz is egyszerre konkrét és szimbolikus. Íly módon a pénzzel mind konkrét, mind szimbolikus szinten dolgoznunk kell. Ahhoz, hogy hatékonyan kezeljük a pénzt a konkrét szinten, fontos megérteni és tisztelni a gazdasági életet átszövő szabályokat. A pénz szimbolikus aspektusa ugyanilyen fontos. Hogy magabiztosan és hatékonyan kezeljük a pénzt, meg kell értenünk annak szerepét az eredeti családunkban, azokat az érzéseket, amelyeket kelt és annak hatását az önértékelésünkre.
Az emberek érzelmei a pénzhez változatosak, az izagatottságtól kezdve a szégyenig, a haragon át az irigységig. Amikor elkezdjük felszínre hozni, tudatosítani ezeket az erős érzelmeket, akkor sokkal jobban képesek leszünk megérteni, tartani és nem uralkodnak rajtunk, inkább mi kontrolláljuk ezeket az érzelmeket. A tudatosság megadja nekünk a szabadságot, hogy a saját felvilágosult érdekünkben cselekedjünk, és ne legyünk letaglózva olyan érzelmek által, mint a szorongás és a bűntudat.
Gazdasági Jóllét
Mi az a gazdasági jóllét? A bankszámlánkkal mérjük? A befektetési portfóliónk nagyságával? Szakmai sikerekkel? Legtöbbünknek szüksége van valamilyen gazdasági sikerre vagy biztonságra. Ez a fok azonban drámaiian változhat emberenként. Néhány ember azzal is teljesen elégedett, hogy alig a létminimum felett van, az egyszerű életben talál elégedettséget. Másrészt sok ember, aki nem nagyon örökölt vagy pénzügyileg sikeres karrierjük van, letaglózza őket a bűntudat, szorongás, irigység vagy unalom, amikor az anyagi dolgokról van szó. Ahhoz, hogy értelmesen elmagyarázzuk a gazdasági jóllét érzete a következő dolgokat követeli meg:
- tudatában vagy a pénzzel kapcsolatos érzelmi reakcióidnak
- – …. az értékeidnek és prioritásaidnak
- visszatartod az érzéseidet vagy dolgozol rajtuk
- tudatos életvezetési döntéseket hozol, amely lehetővé teszi, hogy kifejezd az értékeidet az életmódodon keresztül
A változás paradox elmélete
Ezen a ponton lehet, hogy úgy érzed, hogy belül elindul valami. Ha ez az amit, tennem kell, akkor meg tudom tenni. És igazad van. Minden bizonnyal megvan benned a képesség, hogy igazi és tartós változásokat vigyél végbe azzal, ahogyan a pénzzel bánsz.
Ez a változás azonban az akarat erőltetésével nem tud megtörténni. Mielőtt eljutsz oda, ahova szeretnél, egy nem ítélkező módon kell ránézni arra, hogy hol tartasz most. Meg kell művelni a földet, mielőtt a változás magvait elvetjük. Aztán folyamatosan öntözni és trágyázni kell a talajt, gazolni és dolgozni a kertben, mielőtt élvezzük a bűséges termést.
2. RÉSZ – A lelki dimenzió
Szerencsétlen módon a társadalmunkban rosszul kapcsolódott össze a gazdaságosság és a kiegyensúlyozott lelki élet keresése.
Az egészséges spirituális élet vitel három fő komponense:
- Erős önazonosság
- A képesség, hogy tisztán és könyörületes szemmel nézz önmagadra
- Erős kapcsolat a többiekkel, mély kapcsolatok, támogatás adása és elfogadása
3. RÉSZ – A pénz, a családod és a gazdasági individuációd
(Jung, a személyiség kibontakozása)
“Minden elképzelhető módon a család kapocs a múltunkhoz és híd a jövőnkhöz.” – Alex Haley, író
A szerzők úgy találták, hogy a burkolt kommunikáció van a legmélyebben beépülve a családi DNS-be. A pénzről való burkolt kommunikáció pontosan abból szerzi az erejét hogy a feltételezések sosem voltak nyíltan megbeszélve. Ahogy a gravitációs erő, úgy a burkolt kommunikáció is megkérdőjelezhetetlen és kifejti hatását. Elvezet egészen addig, hogy meghatározza a pénzügyi mintázatunkat és korlátozza gazdsági énünk tudatosságát. Ahogy a pénzügyi könyvedben elkezded írni és rajzolni mélyen átélve a családi történetet, az volt az, ami öntudatlanul formálta a pénzügyi mintázatodat és attitűdödet. Bátorítalak hogy fedezd fel az eddig ki nem mondott történetedet és tudj meg többet azokról az erőkről amelyek a gazdasági énedet eddig formálták. A cél nem az hogy dagonyázzunk a múltban vagy megszégyenítsünk , hanem hogy növeljük a tudatosságot, amely dolgozik benned.
Rendben van, hogyha többet érsz el anyagilag, mint a szüleid
Bár az az álom, hogy a gyerekeink jobban boldugoljanak anyagilag mint mi, meglehetősen általános, mégsem szükségszerűen így működik minden család. Sok családban az a burkolt szabály, hogy a gyerek nem érhet el magasabb statuszt, mint a szülő. Néhány családban van egy visszahúzó erő, ami minden családtagra érvényes. Ez a húzóerő védi meg a családot attól, hogy a gazdasági erőtlenségi érzésük miatt ne érezzék magukat megalázva. Néha ez a visszahúzó erő megvédi a családtagokat, hogy elhagyatva érezzék magukat, és egyben tartja a családot. Máskor egy titkos erőszak van a családban, és a családtagokat nem hagyják, hogy más életet találjanak a család rigid társadalmi határain kívül. Néhány család gazdasági behálózással gyakorol erős visszahúzó hatást. Az egyéni családtagokat nem bátorítják abban, hogy felfedezzék a saját igazi gazdasági énjüket. Nem lehet elkülöníteni a gazdasági életünket az életünk többi részétől, mert a gazdasági életünk magába foglalja a munkánkat és az alapvető életvitelünket. Amikor a család ezt a szimbiotikus húzóerőt gyakorolja a gazdasági életünkben, egész életünkre fojtogató hatása van. ( pl gazdag család nem engedi, hogy művész legyen a gyerek)
Gazdasági individuáció ( kibontakozás)
“Csak egy siker van: képesnek lenni leélni az életedet a magad íze szerint.” Christpher Marley író
Ahhoz, hogy megtaláljuk a pénzügyi önbizalmunkat, pszichológiailag el kell hagynunk az otthonunkat, ami nem kis dolog. Ez megköveteli, hogy megvizsgáld azokat a mintázatokat és nyomást, amit a család gyakorolt rád mind nyíltan, mind burkoltan. Ez azt jelenti, hogy ráébredsz azokra a módokra, ahogy a szeretetet kifejezték a családodban és megtaláld a saját utadat a szeretethez és az intimitáshoz. Ez azt jelenti, hogy megtalálod az életedben a szenvedélyt és kialakítod az öntámogatást, hogy kifejleszd a saját érdeklődésedet és utadat a pénzügyi magabiztosság felé.
4. RÉSZ A Pénzügyi Mintázattól a magabiztosságig
Legyél sérülékeny, kiváncsi és nyitott, hogy segíteni tudj
Sok bátorság kell ahhoz, hogy bevalld, hogy nem tudsz valamit. Ehhez az kell, hogy az ember a büszkeségén túljusson. A probléma természetesen az, hogyha nem ismered el, hogy kiszolgáltatottnak és sérülékenynek érzed magad, ami az új pénzügyi tudás megszerzéséhez jár, akkor soha nem fogsz megnyílni a tanuláshoz. Ez érvényes arra is, hogy hagyod, hogy pénzügyi tanácsadód legyen.
“A fejlődés úgy történik, hogy kérdésekre válaszolunk, a felfedezések pedig úgy történnek, hogy megkérdőjelezzük a válaszokat” – Bernard Haish asztrofizikus
“Amikor gyerekek voltunk, azt hittük, hogy amikor felnövünk, többé már nem leszünk kiszolgáltatottak. De a felnövés valójában a sérülékenység és sebezhetőségünk elfogadása…..élni azt jelenti, sebezhetőnek lenni.” – Madeleine L’Engle író
5. RÉSZ – Szerelem és pénz
5 alapelv, amit meg kell érteni és használni kell, ha sikeresen akarjuk a szerelmet és a pénzt kombinálni:
- Nagylelkőség
- Empátia
- Nyíltság
- Bizalom
- Határok tisztelete
Nagylelkűség
Az 5 elv közül ez az elsődleges alap, amin az összes többi nyugszik.
Hajlandóság adni
A viselkedésében és gondolkodásában nemesen viselkedik
A bőség
Ha valaki irányába szerelmet érzel, akkor hajlandó vagy. A negylelkűség természetesen jön, megkérdőjelezés nélkül.
Szeretetteljesen viselkedni akkor, amit minden érzünk, csak szretetet nem, akkor különösen fontos, amikor kemnényedik a helyzet.
Empátia
Ahhoz, hogy igazából megtapasztald az empátiát, ahhoz két dolog kell:
pillanatnyilag tedd félre az érzéseidet és kívánságaidat és figyeld meg, igazán rezonál-e arra, amit mondanak neked. Ez sok komplikált érzést kavarhat fel. Lehet, hogy megijedsz a saját sebezhetőségedtől. Lehet, hogy dühös leszel, hogy másra figyelj, amikor neked is sürgető igényeid vannak. Még az is lehet, hogy versengést érzékelsz. ( az én érzéseim fontosabbak, figyelned kellene rám)
Minden ilyen érzésről jogos és érthető, megalapozott, indokolt. Bár egy intim kapcsolat fenntartásához hajlandónak kell lenned szeretetteljesen cselekedni. Persze senki sem akar egyoldalú kapcsolatot, a partnered iránti empátiának együtt kell járnia azzal, hogy ő is hajlandó empátiát mutatni irányodba. Ha egy idő után úgy találod, hogy nem ez van, párterápiába lenne jó menni és/vagy átgondolni a kapcsolatot.
Átláthatóság
“A legszomorúbb része az emberi létezésnek, hogy nem figyelünk arra, amiben vagyunk. A jelenlét az élet ajándéka.” – Stepehen Levine amerikai költő
Mindannyiónkban ég a vágy, hogy a másik ember igazán ismerjen minket. Ugyanakkor annak a gondolata, hogy a másik ember teljességében lásson minket, nagyon sok szorongást tud előhozni. Ha bárki megismerne engem, akkor megvetne, elutasítana, elhagyna. – ilyen gondolatok miatt rengeteg energiát fektetünk abba, hogy csak olyan részeinket mutassunk meg, amelyeket elfogadhatónak látunk. Néha még magunk előtt sem ismerjük be ezeket a nem szeretett részeket. Azonban, ha intimitást szeretnénk az életünkben, akkor hajlandónak kell lennünk teljes egészünket felfedezni.
“Az ember nem azáltal világosodik meg, hogy a fény alakjait képzeli maga elé, hanem azáltal, hogy tudatosítja a sötétséget.” – Carl Jung
Minél inkább elfogadjuk önmaguinkat, annál inkább hajlandóak leszünk a partnerünkkel megosztani minden részünket.
Ha én segítek neked megérteni engem, akkor jobb eséllyel bízol bennem és leszel nyitott velem.
Két aspektusa van a láthatóságnak:
- A történelmeddel kapcsolatban nyílt vagy
- Az adott pillanatban valós gondolataidat és érzéseidet mondod el. ( két véglet)
Ez különösen fontossá válik, amikor a gondolataidat és érzéseidet a történelmedhez tudod kapcsolni. ( valamit szeretnél, de emlékszel, miért nem valósult meg a múltban és meg tudod fogalmazni az aggodalmaidat) ezek megosztása segíti a partneredet, hogy együttérző legyen. Nem pedig azt érzi, hogy megtámadtuk és védekezni kezd. Amikor az ember az átláthatóság elvével dolgozik, akkor van egy fonbtos figyelmeztetés:
mielőtt megosztod, gondolkodj el
Meg tudom-e úgy értetni, hogy nem veszélyeztetem a kapcsolatot. Pl ha dühös vagyok, úgy mondom el, hogy nem vádaskodom.
6. RÉSZ – Egészséges pénzügyi határok
“A határok esetében is, mint minden gyógyulási folyamatban, a változás a tudatossággal kezdődik ” Robert Burnay, tanácsadó
Mindíg mások között élünk és a mi intim életünk gazdaságában egyensúly van a megosztás és megvonás között. Az egészséges családokban támogatjuk egymást, de reális limiteket is szabunk. Az se jó, ha nem és az se jó, ha túl sokat kap. Sosem lesz képes elszeparálódni a családtól.
Azért, hogy pénzügyi sikert érjél el, ahhoz célokat kell kitűznöd és elkötelezettnek kell maradnod és hajlandónak kell lenned arra, hogy magadat és másokat is kontrolláld költések tekintetében ( másokra sem költesz túl).
A pénzügyi határok defíniciója
Általában mi az a határ? A határ az egy hely, ahol valami végetér és egy másik kezdődik. De ez egy hely is, ahol a dolgok elválnak és mások összekapcsolódnak.A határnak kettős tulajdonsága van, mind elválaszt, mind összeköt minket.
“A határ az az, ahol megtapasztalod a különbözőséget….ahol az én és a te növekedés megtörténik, amikor a határon kapcsolódunk.” – Joseph C. Zinker pszichológus
Határt húzunk magunk és a családunk köré, hogy biztosítani tudjuk a forrásokat minden személy fejlődéséhez és szükségletéhez.
Önismeret
Krízis
A) Fejlődési krízis
A mentálhigiénés gyakorlat a krízis klasszikus definícióját Caplantól eredezteti, mely szerint a krízisállapot a külső események hatására kialakult lélektanilag kritikus állapotot jelent, amit a személy a szokásos problémamegoldó eszközeivel, illetve energiájával nem képes megoldani. Rendszerszemléletű megfogalmazásban krízisről valamely korábban érvényes viszonylagos egyensúlyi helyzet drasztikus felborulása esetében beszélhetünk. Ekkor időlegesen fellazul a rendszer struktúrája (személyiség), mely azután egy új egyensúlyi állapotba lépve, a rendszer újrarendeződésével oldódik meg. A külső esemény kiváltotta krízist akcidentális krízisnek nevezzük (Gerevich, 1989). Mentálhigiénés szakemberként azonban olyan, normatív krízisek előfordulásával is számolni kell, melyeket az emberi fejlődés természetszerűleg von maga után. Ezeket fejlődési kríziseknek nevezzük.
A fejlődési krízisek elmélete Erik H. Eriksontól származik, aki abból indult ki, hogy a személyiség fejlődése nem csak az élet első időszakában, gyermekkorban játszódik le, hanem az a születéstől a halálig eltarthat. Ezt a fejlődési folyamatot Erikson ún. pszicho-szociális szakaszokra osztotta – az elnevezéssel is utalva arra, hogy elméletében a hangsúly nem a biológiai tényezőkön, hanem a személyiséget formáló élettapasztalaton, a környezeti és társas jelenségeken van. Minden fejlődési szakaszban felmerül egy megoldandó krízis, mely sérülékennyé, ugyanakkor fordulóponttá, sorsdöntő életszakasszá teszi az adott időszakot azáltal, hogy jelentős fejlődési lehetőséget kínál az identitás fejlődése számára. Minden krízis megoldásával a fejlődés magasabb szintjére juthatunk, míg végül, a pszicho-szociális fejlődés nyolcadik szakaszában, a fejlődés koronájaként az öregkorban lehetőségünk nyílik megélni magát a lelki teljességet. Ez egyben azt is jelenti, hogy az öregedés folyamata nem tehető egyenlővé a hanyatlással és a feltételezett visszafejlődéssel, hanem ellenkezőleg, a fejlődés csúcsaként, a vágyott teljesség kibontakoztatásaként kellene rá tekintenünk.
Az öregedéssel kapcsolatba hozható eriksoni pszicho-szociális fejlődési szakasz tehát a saját életet értelmesnek ítélő én-integritást célozza meg, melynek ellenpólusa a halálfélelem, az újrakezdés lehetetlensége, az idő szorítása és a befejezettség megtapasztalása nyomán érzett kétségbeesés. Az utolsó pszicho-szociális fejlődési krízis pozitív megoldása a bölcsesség én-minőségét teremti meg (Carver és Scheier, 2002).
A személyiség fejlődése Dr. Süle Ferenc szerint is egymásra épülő fázisokban megy végbe, melynek érthetően hajlik kiteljesedésbe a végkimenetele. Elmélete szerint „a pszichés fejlődés folyamatát az ember egyrészt úgy éli meg, hogy miközben folyamatos változásban van, mégis ugyanakkor az állandóság, a folyamatosság érzése is megmarad: azonosságot, rokonságot érez múltbeli voltával. A változások fejlődési fázisokat alkotnak, amiket az egyénnek a benne belsőleg megértett, átélt és tudatosan kifejeződött szimbólumai ábrázolnak metaforikus utakon.”. A pszichés fejlődés forrása pedig kétséget kizáróan a gyermekkor, mely nem tűnik el nyomtalanul felnőtt éveinkben sem. „(…) Azt mondhatjuk, felnőtt korunkban is él bennünk egy belső gyerek, aki a fejlődés, megújulás forrása, melynek gyökerei a gyermek archetípusba nyúlnak, ami sokszor az ősmagunk reprezentálása.” (Süle, 1996). Saját gyermekkorunk mellett azonban kiemelt jelentőséget tulajdonít a gyermekvállalás kérdéskörének is, mely a párkapcsolat mellett személyiségünk fejlődésének másik nagy, természetes motorja lehet. Arra hivatkozik, hogy „a gyerekhez való viszonyunkban mi is akarva-akaratlanul fejlődésre vagyunk késztetve. Ennek a hatásnak az a lényege, hogy ha a gyereket szeretjük, akkor empatizálunk vele és ezen keresztül fejlődése során mintegy újraélhetjük az egész egyedfejlődési folyamatot. Így számos érzelmi tapasztalatunkat korrigálni tudjuk, ami a mentális egészség szempontjából alapvetően fontos. Ennek jelentőségét jobban megérthetjük, ha meggondoljuk, hogy számos pszichoterápiás eljárásnak is ez az egyik fő hatótényezője. Miközben a gyerekkel a fejlődés során az empátiás, az identifikációs történéseken keresztül az egyedfejlődési alapfolyamatokat újra végigjárjuk, a saját, megfelelő fejlődéstani réteghez tartozó tudattalan komplexusaink elkerülhetetlenül rávetülnek a gyerekre. Így benne a saját tudattalanunk proiciált tartalmaival is konfrontálódunk. A gyermek(ek) vállalása a közös alkotás összekötő élményét is nyújtja.” (Süle, 1996).
A pszichológiai fejlődés során az emberek nagy részénél tendenciózus fordulópontként jelenik meg a középkor végéhez közeledvén az „életközepi válság” vagy „életközepi krízis” jelensége. Nem csak Erikson, hanem a mélylélektant képviselő Carl G. Jung is kitartott amellett, hogy a személyiség fejlődése nem áll meg a serdülőkor végén, hanem az élet későbbi szakaszainak is megvannak a fejlődési feladatai. Jung megfigyelése szerint az emberek többsége válságba jut élete delelőjén való túljutásakor. Hogy milyen kritikus ez a 40 éves kor körül kezdődő időszak, azt számos pályaelhagyás, válás, súlyos lelki és emberi konfliktus bizonyítja. Ez az életkor általában egybeesik azzal, hogy a gyerekek kirepülnek a családi fészekből, s ekkora már sokan elveszítik egyik vagy mindkettő szülőjüket is. Sokan szinte minden addigi tettüket, döntésüket, céljaik értelmét megkérdőjelezik ekkor, önvizsgálatba kezdenek, s gyakran kétségbeesnek saját lemaradásuk, anyagi hátrányuk, gyermekvállalási késlekedésük, karrierjükkel való elégedetlenségük miatt. A megkérdőjelezés az újraértékelés kiindulópontja, ami pedig dolgaink megváltoztatásának előfeltétele. Új döntések, új prioritások születésének kedvez ez az időszak, s maga Jung is azt állapítja meg, hogy 40 éves kor körül az embernek fel kellene ismerni életfeladata megváltozását. Így fogalmaz: „Életünk délutánját nem élhetjük ugyanazon program szerint, mint a délelőttöt”. Arra hivatkozik, hogy „életünk olyan, mint a napjárás. Reggel a nap ereje folytonosan növekszik, s végül izzón és a forróságot árasztva eléri a delelőpontot. Ezzel el is kezdődik az ellentétes irányú folyamat. A nap folytonos haladása már nem az erő folytonos gyarapodását, hanem az erő fogyatkozását jelenti. Ezért fiatal emberként mások a feladataink, mint idős emberként”. Jung továbbá az értékrend megváltoztatásának szükségességét is hangsúlyozza, s figyelmeztet, hogy mind a saját fiatalságunk értékeinek továbbviteléhez való görcsös ragaszkodás, mind pedig a fiatalság szerepébe bújó, az új generációt majmoló magatartás természetellenes, melynek következtében lelki természetünk fellázad és krízisbe sodor bennünket.
A nőknél ezidőtájt jelentkező változókor tünetei (klimaktérium) fokozzák a mélyreható pszichés válságot. A női nemi hormon képzésének megszűnésével bekövetkező fiziológiás változások (például levertség, hevülés, izzadás, fejfájás, hátfájás, testsúlynövekedés) mellett a lelki behatás is igen hangsúlyozott lehet: ekkor kezd fokozódni a félelem az öregedéstől, a fiatalság megszűnésétől.
B) Szerepvesztés, mint krízis
A pszichoszociális fejlődés krízisei mellett egy igen szembetűnő problémakört testesít meg az idősödés folyamatában a szociális öregedésnek az a vonatkozása, mely a szerepvesztés okozta krízisben nyilvánul meg. A szerep alapvetően a szociális életben való részvétel egyik strukturált formája; mindaz, amit a társadalom az adott csoportpozíciót betöltő személytől elvár. Amíg az ember aktív része tehát a társadalomnak, addig szerepei megvalósítása révén biztosított a társadalomba való integrációja. Shakespeare szerint „önmegvalósításunk lényegében nem más, mint a biológiai és a szociális lehetőségeken belüli szerepmegvalósítás” , melyből én-identitásunk is adódik. Ha a szerepek elévülése tehát az önmegvalósítást, az én-identitást is fenyegeti, könnyen érthető, a társadalmi szerepnek az idő múlása miatti megváltozása mivel fenyegeti az azt átélő személyt. Sőt, a fogyatkozó szerepháló sajnos önmagát beteljesítő jóslatként is hat, s az egyén további életútjára is jelentősen kihat.
Az idősödést kísérő szerepvesztésnek társadalmi, biológiai, és professzionális okai vannak. Szociális vonatkozásban nagy hangsúlyt kap a családtagok, barátok elvesztésével, a gyermekek felnőtté válásával bekövetkező magára maradottság; a családot összetartó, irányító domináns családtag szerep megszűnése; a nyugdíjazással bekövetkező hatalom- és pozícióvesztés, illetve az anyagi bizonytalanság. Mindezek mellett, mivel a társadalom is kirekesztő vele szemben, egyre inkább megéli a feleslegessé válást. Frappánsan foglalja össze a szóban forgó problémát Jávorszky Edit, mikor így ír: „Hiányzik a munka, ami támogatja identitásunkat, és meghatároz bennünket. Hiányoznak a feladatok, amelyek megerősítik kompetenciáinkat, és a fizetés, ami értékessé teszi ezt a kompetenciát.”. A társadalmi szerepvesztés mellett biológiai változások is hozzájárulnak a szerepvesztés kríziséhez: a biológiai változások között megjelenik a tetszetős külső elvesztése, a testi erő hanyatlása, a munkateljesítmény gyengülése, az érzékszervek romlása, s ezekkel együtt olyan szerepek is elvesznek, mint a hódítás, a körülrajongottság, a siker, vagy a hobbikkal járó pozitív lehetőségek, s ezzel a kompenzálás alkalmai is. Szakmai szempontból a rohamléptekkel fejlődő technika teszi értéktelenné a tapasztalatot, a megtanult, begyakorolt ismereteket, ami ezúttal az idősödő ember szakmai szerepét kérdőjelezi meg.
A társadalmi szerepek problematikájának azt a vonatkozását is meg kell említenünk, mely a szerepek elvesztésétől eltérő módon befolyásolja az idősödés minőségét. Ez pedig a nemi szerepekkel kapcsolatos normák kérdése. Az öregedés folyamatában ugyanis újra előkerülhetnek azok a konfliktusok, melyek a társadalom által elvárt nemi szereprepertoár összeegyeztethetetlenségéből erednek. A gender-elmélet szerint a női és férfi sztereotípiák nem alapozhatók meg a biológiával, ahogyan a nemi szerepekre való determináció sem igazolható a testi felépítés által: ha empirikusan, azaz a tapasztalat szintjén adott esetben beigazolódik közülük néhány, annak hátterében nem biológiai meghatározottság, hanem a nemiséggel kapcsolatos normák elsajátítása, internalizálása áll. Eszerint tehát a társadalmi nem (gender) a társadalom által elvárt szereprepertoár. Ezt a szereprepertoárt a nevelődés során sajátítjuk el. Jó példa erre az, amikor a kisgyermekekre születésük után nemük szerint rózsaszín vagy világoskék szalagocskákat kötnek, vagy amikor gyermekként a lányoknak babát, a fiúknak pedig játékkatonákat ajándékoznak. Ehhez hasonlóak a szülői, rokoni figyelmeztetések, melyek a lányokat kedvességre, a fiúkat határozott érdekérvényesítésre intik. Ezek a jelenségek mind azt szolgálják, hogy a gyerekek beletanuljanak az életük végéig játszandó nemi szerepekbe s világosan utalnak a nemi szerep tartalmára és egymáshoz való viszonyukra (Kopp és Skrabski, 2009).
Erich Fromm A szeretet művészete (1985) című munkájában még nem ír gender elméletről, de a téma alapjait már tartalmazza. Az író a gender-elmélettel, és annak társadalmi beágyazottságával összefüggő legalapvetőbb problémákat már saját korában leírta. „A férfiak és a nők egyformák lettek, nem pedig egyenlő ellentétes pólusok. (…) az eltömegesedés közepette: engedelmeskedjenek egyforma parancsoknak, de legyenek meggyőződve róla, hogy a saját vágyaikat követik.” (Fromm, 1985). Nézetem szerint a nemi szerepekkel kapcsolatos konfliktusok tehát szintén képesek elmélyíteni az öregedés folyamatában jelentkező krízist. Egyfelől azért, mert a fejlődés során az egyént konformizmusra késztetve a személyiség természetes kibontakoztatását szorítják dogmatikus határok közé, amit Bagdy Emőke is megerősít: „…a konformizmus, mint az elkülönültségből eredő szorongás enyhítésének egyik módja mellett figyelembe kell venni a mai élet egy másik tényezőjét is: a szabványmunka és szabványélvezet szerepét. … Bölcsőtől a koporsóig, hétfőtől hétfőig, reggeltől estig – minden tevékenység, szabványosított és előre gyártott. A szabványnak ebben a hálójában hogyan tartsa észben az ember, hogy ember, egyszeri egyéniség…”.
C) Identifikációs krízis
Bár az identitás keresésének a serdülőkor a kitüntetett jelentőségű korszaka, az idősödéssel megjelenő intrapszichés konfliktusok ismét ráirányítják a figyelmet arra a kérdésre, hogy „Ki is vagyok én valójában”. A Jung által az „élet delén” megfigyelt elbizonytalanodás újra felveti az önmagunkkal való azonosulás képességének szükségét. Az ember ugyanis biológiailag öregszik, de többnyire saját magát fiatalnak érzi. Úgy tartja, csupán a „másik” öregszik őbenne, vagyis az, aki ő mások számára. Ahogy telik az idő, s belső mivolta fiatalságának érzete nem változik, egyre távolabb kerül egymástól a saját fiatalság-érzet és a valódi életkor, s e két dolog összehangolása az idő előrehaladtával egyre komolyabb erőfeszítést kíván. Egészen idős korban a fiatalság- vagy kornélkülinek-érzés és az öregségtudat ellentéte olyan nagy, hogy az már az önmagával való azonosulás ellehetetlenítését idézheti elő. Ekkor kerül az egyén identifikációs krízisbe. Az identifikációs krízis Popper Péter szerint azért alakulhat ki, mert a lélek és a szellem időtlenségben él: a test öregszik, de a lélek nem (Popper, 1999). Az önészlelésekben az is identifikációs válsághoz vezethet, ha a személy a testi és kedélyéleti panaszok, a pozicionális szerepvesztések és elhúzódó konfliktusok közepette, a végérvényességet is megtapasztalva a helyzet észlelését elfojtja.
Az idősödés krízise
Életközép válság/Öregedés/Identitás keresése
Antal Lívia, Olivia 2016
A idősödést az egyedfejlődés egyik természetes szakaszának tekinthetjük, mely csakis fiatalkori elhalálozás esetében kerülhető el.
A fogalom meghatározása a biológiai, szociális és pszichés szempontok, illetve a szubjektivitás hangsúlyozásával más-más színezetet kap.
E cikk írásának szándéka személyes érintettségem okán ébredt.
Negyvenöt éves korom körül, éppen amikor abban a korban voltam, amire jellemzően az életközép címkét szokták tenni, azt kezdtem érezni, hogy semminek nincs értelme. Éppen abban az időben a gazdasági válság különösen erősen érintette a területet, amiben dolgoztam. Az anyagi veszteségek és veszélyeztetettség érzése tovább erősítette bennem azt a kialakult életérzést, hogy nem érdemes szorgalmasnak és szervezettnek lenni, mert bármikor jöhet valamilyen külső körülmény, amely igazságtalanul hátrányos helyzetbe sodor. Párhuzamosan azt vettem észre, hogy egyre nő az igényem a minél tisztább, etikusabb működésre, a letisztázott helyzetekre és kimondott gondolatokra. Kezdett formálódni egy igény, hogy kezdjek valamit a kommunikációval, mint területtel. Mindez úgy zajlott bennem, mint egy fészkelődés, egyfajta ideges keresgélés arra vonatkozóan, hogy mit kellene tennem, hogyan élhetném tovább az életemet úgy, hogy értelmesnek találjam. Abban az időszakban merültek fel bennem az öregedés, bölcsesség, testi hanyatlás, megélések, megértések szavak mentén kérdések és aggályok. Közös szálnak láttam ebben a kibogozhatatlannak tűnő probléma csomagban, amit röviden idősödésnek hívunk, azt a kérdést, hogy hogyan élhetek értelmesen tovább és mit kezdek a múltammal.
A biológiai öregedés
Az, hogy az ember biológiai létezése során mely tényezők jelentik az öregedés kezdetét, s hogy a test mikortól kezdődően idézi elő az öregedéssel való első találkozást, arra a geriátria tudománya számos tudományos adattal szolgál. Konkrét kronológiai megközelítésben a WHO csoportosítása alapján hivatalosan a 60-74 év közöttiek életkori csoportját tekinthetjük öregedőknek. Ez az életkor az, amely a 45-59 év közötti középkorúak, illetve a 75-90 éves öregek korcsoportja között áll. E tárgyilagos – és a közgondolkodásban is igen elterjedt – meghatározás szerint tehát egy adott életkor elérése már önmagában egyenlővé tehető magával az öregedéssel. Ha ennek hátterében álló biológiai törvényszerűségekkel akarjuk alátámasztani az öregedés kezdetének meghatározását, akkor arra úgy kell tekintenünk, mint a molekulákat, a sejteket, és az egész szervezetet érintő progresszív, univerzális és irreverzibilis folyamatok összességére, mely genetikailag programozott. A biológiai öregedés Birren és Zarit jól használható meghatározásában (1985) a szervezet megváltozásának folyamatát jelenti, amelynek során „az idő múlásával csökken a túlélés valószínűsége, valamint az önreguláció, a gyógyulás és a környezet által támasztott követelményekhez szükséges fiziológiai alkalmazkodás képessége”. Egy következő összefoglaló az életkor előrehaladtával rohamosan fokozódó funkcióvesztést és növekvő elhalálozási esélyt, és csökkenő szaporodási teljesítményt nevezi öregedésnek. A definíció fontos eleme a fokozódó, növekvő ráta, ugyanis ha a sejt- vagy szervezetszintű működés hanyatlása egyenletesen változik a korral, nem beszélhetünk öregedésről. Az idősödés folyamata tehát olyan biológiai változásokra épül, melyek a halálozás gyakoriságát növelik.
Az öregedés folyamatának megértéséhez azt is fontos tudni, voltaképpen mitől is kezdünk öregedni. A biológiai megközelítés viszonylag kézzelfogható magyarázattal, s igazolt kutatásokon alapuló tudományos adatokkal szolgál ennek megválaszolására. Az öregedés biológiai tényezőit két, széles körben elfogadott elméletben összegzi a geriátria tudománya. A programozott öregedés értelmében az öregedés a szervezeten belüli kontrollmechanizmus része, melyet, más életszakaszokhoz hasonlóan a gének „programoznak”. Az elhasználódásos öregedés elmélete ezzel szemben a környezetből származó romboló hatásokra apellál, melyek károsíthatják a géneket, a proteineket, az ereket és a sejteket. Spar és La Rue ugyanezeket az eshetőségeket elsődleges, illetve másodlagos öregedés címén differenciálja. Az elsődleges öregedés esetében a sejtek intrinsic, valószínűleg genetikailag előre beprogramozott élettartamát, a másodlagos öregedés esetében a környezeti ártalmak, betegségek és traumák összeadódó hatásait teszik felelőssé az öregedés lejátszódásában.
Egy másik felosztás az öregedés hátterében a sztochasztikus ( valószínűség számításra épülő), illetve a nem sztochasztikus teóriákat különíti el. A sztochasztikus megközelítés abban gyökerezik, hogy az öregedés véletlenszerű, idővel szaporodó események (például a fehérjeszintézis folyamatában felhalmozódó hibák, a molekulák közötti új keresztkötések létrejötte, a test létfontosságú részeinek felhalmozódó károsodása, vagy a szabadgyökök felhalmozódása) következménye. A nem-sztochasztikus teóriák szerint az öregedés eleve elrendelt folyamat. Ezen megközelítés az olyan „pacemaker-teóriákra” épül, melyek a szervrendszerek működtetéséért felelős, az öregedési folyamatok belső pacemakereinek tartott szervek (például a hipotalamusz) irányító tevékenységéből fakadó, öregedést előidéző hatásokban, illetve a már említett genetikai tényezőkben gyökereznek (MSD Geriátriai Kézikönyv, 1997).
Az öregedő személyiség
Szinte teljes egyetértés rajzolódik ki az egyes geriáterek koncepciói között arra vonatkozólag, hogy az idősödő ember személyiségében egyfajta karikírozódás, a sajátos jellemzők előtérbe kerülése – összességében a személyiség profiljának élesebbé válása figyelhető meg. Már a negyvenes életévekben megfigyelhető, hogy az egyén egyfajta befelé fordulást reprezentál, egyre többet foglalkozik önmagával, saját lelki történéseivel, ami az introverzió növekedését jelzi. Ezt okozhatja többek között a külső események feletti kontroll csökkenésének átélése, az egészség miatti aggodalom, vagy az extraverzióról való kényszerű lemondás, sőt az életközepi krízis is von maga után efféle befelé forduló, önelemző attitűdöt. A következő gyakori személyiség-tényező az öregedés kapcsán a pszichés „rigiditás”. A tanulási készség csökkenésével az öregedő személy csökkenteni igyekszik az új helyzetekkel járó megterheléseket, egyre nehezebben fogadja be az újat, elveti a változást. Megfigyelhető továbbá, hogy a fiatalkori személyiségvonások az idő haladtával élesebbé válnak, s rendszerint felerősödnek. A geriáterek szerint az öregedés előrehaladtával a beosztóból például könnyen fösvény válhat, az óvatos körültekintőből paranoid, a rendszeretőből kényszeres, a pesszimistából megkeseredett, a makacsból konok, a mások örömét meg nem értőből irigykedő, a törtetőből nagyzás és hatalmaskodás rabja, a hiúból önző és gőgös. Amely vonzó tulajdonságok csak a hormonhatás következményei voltak, a jellem teljes megváltozása következhet be a változókor után. Belőlük lesznek a „veszekedős”, sivár lelkű, összeférhetetlen emberek. Az öregedő személyiségre jellemző továbbá, hogy jobban gazdálkodik idejével és erejével, módszeresebbé, pontosabbá, megbízhatóbbá, türelmesebbé és elővigyázatosabbá válik.
Nem szükségképpen azonos azonban az öregedés a személyiség érésének folyamatával. Gordon Allport, akinek a szerepek és a személyiségfejlődés pszichológiai elméleteinek egyik legnépszerűbbbjét köszönhetjük, sokat foglalkozott a személyiség érésének kérdésével. Nézete szerint az idős ember nem sokban tér el nyugalomba vonulása után attól, aki nyugdíjazása előtt volt (Allport, 1997). Az MSD Geriátriai Kézikönyv arra hívja fel a figyelmet, hogy a személyiség az idősödés során is megőrzi stabilitását, sőt a viselkedési és lélektani alkalmazkodóképességét is. Emiatt normál körülmények között nem következhet be a személyiség rigiditása vagy regressziója.
A személyiség öregedési jellegzetességeinek elemzésekor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, a tudományos körökben és a köznyelvben egyaránt sokak által hangoztatott nézőpontot sem, ami a fiatalkori személyiségre vezeti vissza az öregedő személyiség karakterét. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy „A jó fiatalság jutalma a jó öregség”, vagy, hogy „Az öregség az ifjúság szüretje, s ki mint gazdálkodott, úgy arat”. Nem tekinthetünk tehát el a személyiség saját öregedésében játszott felelősségétől sem. Platón Politeia című munkájában azt írja: az öregség megelőzése gyermekkorban és ifjúkorban kezdődik, és magában foglalja a testi és lelki működéseket egyaránt. Fiatalkori jellemvonásaink pozitív és negatív irányban egyaránt kiéleződhetnek, így öregségünk minőségét nagyrészt fiatalkorunkban döntjük el. Az élettörténet pedig úgy határozza meg az öregedést, hogy benne a személy aktív közreműködőként (s nem passzív elszenvedőként), a kihívásokkal való megküzdés és a tapasztalatok feldolgozása révén élete során a megküzdés újabb módozatait tanulja meg. Ha a személyiség időskori elváltozása ténylegesen a fiatalkori jellemtől és az élet során tanúsított személyiségfejlődési tapasztalattól függ, akkor valóban alaptalan lenne az idősödő személyek globális csoportját, személyiségük változása terén is címkéző sztereotípiákkal illetni, hiszen potenciális jellemváltozásukért csakis az egyes személyek, s nem maga az életkor tehető felelőssé. A személyiség időskori elszürkülését azok az egyének képesek a legnagyobb sikerrel elkerülni, akik fiatal korukban is színes egyéniségek voltak, éles és sokirányú érdeklődéssel rendelkeztek, gyors felfogás és erőteljes életigenlés jellemezte őket, s szellemi és fizikai mozgékonyságban élték életüket. Ezek alapján feltételezhető, hogy az idősödéssel járó személyiségváltozás nem tekinthető tendenciának.
Ugyanakkor nem kérdéses, hogy az öregedésnek van egy markánsan szubjektív vonulata is, amely mentén rendkívül szerteágazó mintázatok rajzolódhatnak ki az azt megélő személyek között. Jelentős egyéni különbségek fedezhetők fel abban, ahogyan az egyének saját öregedésüket megélik.
Az idősödés krízise
Énkép eltérés elmélete a párkapcsolati krízisek tükrében
Antal Lívia, Olivia
2017 junius
Az „én” definíciója és funkciója
Az énképkutatással kapcsolatos elméletek áttekintése előtt fontosnak tartom az „én (self)” fogalmának ismertetését.
Kőrössy (2004) definíciója szerint az „én” nem más, mint a személyiségnek azon meghatározó és komplex része, amely mentális reprezentációk formájában tartalmazza az önmagunkról alkotott ismereteinket, tudásunkat, tapasztalatainkat és élményeinket. „Az énfogalmat alkotó sokféle ismeret, tapasztalat, érzés egyetlen egésszé integrálódik az egyén számára, amelyet az önazonosság és a folyamatosság érzése jellemez” (Kőrössy, 2004, 52.).
Cole és Cole (2006) hangsúlyozzák, hogy az énkép a csecsemőkor végén megjelenve a további fejlődési szakaszokba érve folyamatosan megújul, ugyanis a korspecifikus kognitív és társas változások jelentős hatást gyakorolnak az énfogalomra.
Kőrössy (2004) az én komplexitását továbbá azzal magyarázza, hogy az énfogalom az egyén saját magáról alkotott tulajdonságai, tapasztalatai mellett olyan kategóriákat is magában foglal, mint például a társas identitás, a szerepidentitás, vagy akár a nemi identitás.
Smith és Mackie (2001) alapján a koherens self-nek két fontos összetevőjét különböztethetjük meg, az énfogalmat és az önértékelést. Az énfogalom tartalmazza az évek folyamán önmagunkról összegyűjtött tudást, a személyes jellemzőink alapján kialakított meggyőződéseinket, még az önértékelés az önmagunkkal kapcsolatos érzelmeinket foglalja magában. Az
énfogalmat és az önértékelést olyan tényezők befolyásolják, mint a saját viselkedésünk, gondolataink, érzelmeink és a mások által, irányunkba produkált reakciók.
Cikk folytatása: Énkép eltérés elmélete a párkapcsolati krízisek tükrében